Itt a leggyakoribb a kullancs hazánkban

A betegségek elkerülése érdekében fontos információ, hogy hol számíthatunk fokozottan a vérszívók előfordulására.

Évente 1200-1500 Lyme-kór fertőzést diagnosztizálnak Magyarországon, melyet a kullancsoknak” köszönhetünk, a rovar csípésével terjed. A megbetegedés ellen kizárólag a kullancs elkerülésével és az esetleges fertőzés mielőbbi felismerésével védekezhetünk. Ezért is fontos információ, hogy hol és mikor számíthatunk leginkább a kullancsokra. Ezeket foglalta össze a Webbeteg.

Hazánkban májustól szeptemberig fordulnak elő nagy számban kullancsok által terjesztett betegségek, ugyanis ekkor a legkedvezőbbek a feltételek a kullancsok szaporodásának. De a kora tavaszi és késő őszi meleg idő a vérszívók számára is meghosszabbítja a szezont.

Magyarország bármely területén találkozhatunk kullancsokkal, ám egyes területeken nagyobb az arányuk.

Fokozottan fertőzött területek

Nógrád vármegye (elsősorban a Cserhát, kevésbé a Mátra)

Zala vármegye nagy része

Somogy vármegye (elősorban a megye középső és déli része)

Vas vármegye (elsősorban a megye déli, Zalával határos része)

Győr-Moson-Sopron (kizárólag a vármegye nyugati, Ausztriához közeli része)

Budapest környéke (Budai-hegység, Pilis, Gödöllői-dombság)

Magasabb fokú fertőzöttség

Veszprém vármegye (Bakony)

Komárom-Esztergom vármegye (kizárólag annak keleti része, Gerecse)

Tolna vármegye

Heves vármegye (Mátra, Bükk)

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (Bükk, Aggteleki-karszt, Zemplén)

Kevésbé fertőzött területek

Baranya vármegye

Fejér vármegye

Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom kisalföldi területei

Alföld: valamennyi alföldi vármegye a kis mértékben fertőzött területek közé tartozik, ám itt is fordulnak elő fertőzések

Európa

A kullancsokkal leginkább fertőzött területek közé tartozik Németország déli része, Csehország, Szlovénia, a Balti államok, Fehéroroszország. Részben fertőzött Magyarország mellett Ausztria, Lengyelország, Albánia, Oroszország, Svájc, de szórványosan előfordulnak más államokban is. Horvátországban a tengerparti területeken nem jellemző a kullancsok előfordulása. Számos országból, például Romániából, Ukrajnából nem állnak rendelkezésre megbízható adatok.

Kapcsolódó
Afrikai kullancsfaj bukkant fel Magyarországon
A Balatonnál talált kullancsfaj már hazánkban is szaporodik, számos veszélyes kórokozót képes terjeszteni.