Hatalmas összeget szánnak a Tourinform irodák megújítására

Évente mintegy 2 millió vendég megkeresést kezelnek a hazai Tourinform irodák.

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A támogatás a második eleme a kormány által áprilisban indított, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó, három pillérből álló, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási konstrukciónak.

Évente mintegy 2 millió vendég megkeresést kezelnek a hazai Tourinform irodák, amelyek amellett, hogy információval szolgálnak a vendégek számára, különböző szolgáltatásokat nyújtanak, valamint kiemelt szerepet játszanak a lokális turizmusszervezésben is. A csaknem 90 irodából álló hálózat így amellett, hogy az “ország- és desztinációimázs fontos építőeleme, a hazai turisztikai intézményrendszer meghatározó szereplője és támogatója is” – fogalmazott az MTÜ.

A Tourinformok fejlesztését már az elmúlt években elkezdte az MTÜ, eddig összesen 32 iroda újulhatott meg, mintegy 670 millió forint értékben. Ez a munka folytatódhat most. A pályázaton a Tourinform névhasználati szerződéssel rendelkező irodák fenntartói indulhatnak, az elnyert támogatásokat pedig a Tourinformok, vagy azok információs pontjainak infrastrukturális fejlesztésére, az irodák költözéséhez kapcsolódó fejlesztésekre, továbbá eszközbeszerzésre és szolgáltatásbővítésre használhatják fel.

Kapcsolódó
Magyarországon egyedülálló adatbázis lendítheti fel Pécs turizmusát
Országszerte egyre nagyobb igény van az akadálymentes turizmusra, Pécs pedig a közösség erejével állít példát a többi magyar város elé.