Keszthelyre költözött az ország egyetlen orsósmagnó múzeuma

A múzeumi gyűjtemény többsége ma is működőképes magnó.

Orsósmagnó múzeum nyílt Keszthelyen. A relikviák a Nógrád vármegyei Terényből kerültek a Balaton-parti városba. A kiállítóhely Edison gramofonjától a kémmagnókon keresztül a profi stúdiófelszerelésekig vonultat fel berendezéseket. A múzeum tárlatvezetéssel látogatható, amely alatt több készüléket megszólaltatnak, tudósított a TV Keszthely.

A múzeumi gyűjtemény többsége ma is működőképes magnó. A rajongók azt mondják, ezeknek a felvételeknek a hangja semmihez sem fogható, pláne nem vetekedik a digitális hangzással. Az Orsósmagnó Múzeumot két évtizedig működtette a gyűjtő, Nagy Vilmos a Nógrád megyei Terényben. Halála után családja úgy döntött, hogy új helyszínen, Keszthelyen mutatják be a páratlan gyűjteményt.

A kiállításon számos különleges darabbal találkozhatnak az érdeklődők.

A magnók mellett, mint berendezések mellett ez hanggyűjtemény is. Vannak itt olyan különleges felvételek, mint például az 1943-as berlini újévi koncertnek a felvétele. Ez az első – azért is különleges, mert ez az első sztereó felvétel. A koncertfelvétel közben hallható a légvédelmi ütegeknek a csattogása is a felvételen

– mondta Cseh Gabriella, az Orsósmagnó Múzeum tárlatvezetője.

A tárlat az Edison féle magnetofonnal kezdődik, majd a huzalos- és orsósmagnókon keresztül vezet egészen a professzionális stúdióberendezésekig. A látogatók szemügyre vehetik a nagy, ismert márkák gyártmányait és a hazai berendezéseket is. A tárlat különlegessége, hogy fekete dobozokkal – a repülőgépek hangrögzítő egységeivel – is testközelből lehet találkozni. Emellett diktafonok és kémmagnók is helyet kaptak a gyűjteményben. Az orsósmagnóknak ma is komoly rajongótáboruk van.

Nyilván a hangzása más, mint a mai digitális technikáknak, azon kívül pedig van egy fizikai kapcsolat a zenelejátszó eszközzel. Tehát látjuk, hogy forog az orsó, azon szalag van, fizikai gombokkal lehet a hangerőt, hangszínt módosítani, tehát ez mind élmény. Amellett pedig a hangzás

– tájékoztatott Dr. Gergye Miklós, az Orsós Magnó Múzeum Alapítvány kuratóriumi tagja.

A kiállítóhely kedd és szerda kivételével minden nap nyitva tart, a kiállítás azonban az átfogó élmény érdekében csak tárlatvezetéssel látogatható.

Kapcsolódó
Egy bámulatos hangszer, ami a tenger hullámaiból alkotja a dallamot
Az építész 2005-ben úgy döntött, hogy kis zenét visz a hangulatos városba és megépítette monumentális tervét. A különös hangszert az Adriai-tenger