Virágzó vidékünk

Egy családbarát hotel, ami anyunak és apunak a Mennyország szinonimája

Danubius Hotel Bük
Danubius Hotel Bük
Két napot töltöttünk két gyerekkel a Danubius Hotel Bükben, ami tökéletes választás a szülőknek, akik kicsit pihennének is. Mutatjuk mit élveznek a felnőttek és mik kötik le a gyerekeket.

Mackók! Amikor a recepcióhoz érünk, ne hangoskodjatok!

– ez a mondat hagyta el a számat, amikor beléptünk a Danubius Hotel Bük lobbyjába, és a mackók, Natasa (7) és Erik (5) tökéletesen eleget tettek a szülői kérésnek, ugyanis mire a becsekkolós papírban a legelső (Vezetéknév) rubrikáig eljutottunk, már a szálloda másik végében ültek a pénzbedobós automata lovacska hátán. És ott hangoskodtak.

Aki még nem járt Bükfürdőn, annak mondom, hogy közepes forgalom mellett, megállások nélkül két és fél óra alatt oda lehet érni kocsival a fővárosból. Ugyanez az út gyerekekkel (ha sikerül 2-3 megállással megúszni) szintén egészen baráti idő alatt abszolválható, bőven elég az Oroszlánkirály 1-2-t bekészíteni az utazás idejére.

A Danubius Hotel Bük egy all inclusive családbarát wellness-szálloda – a jól hangzó kifejezésből aligha kell bármit magyarázni, számomra a legfontosabb szó mégis a családbarát. Azoknak mondom, akik nem szülők: a családbarát anyunak és apunak a Mennyország szinonimája. Erre akkor jöttünk rá, amikor életünkben először vittük a gyerekeket ilyen helyre, és rá kellett döbbennünk: vannak szállodák, ahol nem kell szemlesütve, szégyenkezve ülni az étteremben, amikor a gyerekeink kis ízelítőt adnak, milyen hangerő mellett zajlik egy átlagos étkezés a családunkban. Továbbá kéjes kárörömmel lehet nézni a másik asztalnál ülő apukát, aki hozzánk hasonlóan rekordidő alatt kerül idegállapotba a negyedszer is kiborult kakaó miatt.

Danubius Hotel Bük

Gyorsan hozzáteszem: a Danubius ugyan gyerekbarát, de ez nem azt jelenti, hogy őrjöngő gyerekek rohangálnak mindenfelé, teljesen átlagos a korosztályi eloszlás – már amennyiben a kétnapos látogatásunk során reprezentatív mintát láthattunk. (A szálloda marketing és kommunikációs menedzsere, Gerencsér Katalin megerősítette az információnkat, minden korosztály körében kedvelt a hotel.) És az is jóleső érzés egy szülőnek, hogy nemcsak a szállodai alkalmazottak kedvesek, de a többi vendég is maximálisan toleránsnak tűnt a gyerekesekkel.

Wellness sóelemekkel

De térjünk rá arra, hogy mit tud ez a hotel. A wellnessrész parádés. Van például

  • élménymedence (benti és szabadtéri részleggel),
  • úszómedence (kint és bent egyaránt),
  • kalandmedence (sodrófolyosóval, víz alatti örvénnyel),
  • gyerekpancsoló,
  • szaunavilág,

és élvezhetünk mindenféle kezeléseket is, a masszázstól egészen a halpedikűrig. A fenti kínálat áttekintése után a gyerekek a sodrómedencére szavaztak, így az egész család órákon át sodródott az árral, és a 8 év alattiaknak utána még maradt energiájuk arra is, hogy kosárra dobáljanak a vízben. Így persze könnyebben hivatkozhattak két órával az ebéd után arra, hogy ideje meglátogatni a snack bárt az all inclusive ellátás legfontosabb eleme végett (magyarul: mehettek végre fagyizni).

Danubius Hotel Bük

Aztán kipróbálhattuk a sóbarlangot is, és ez az, amiért igazán hálás vagyok a szállodának: szülőként olyat lehetőséget kaptunk, amit 7 éve nem – hosszú percekig nyugiban fekhettünk. A „kezelés” 45 perces, a tüdő, felső légutak számára kiváló kúrát úgy élvezhetik a szülők, hogy nyugágyakban fekszenek egy kellemesen hűvös helyiségben, betakarózva, relaxációs zenéket hallgatva, miközben a gyerekek ugyanabban a szobában „homokozóban” játszhatnak a sóval. A pihenésünk tényleg nyugodt volt, a gyerekek hosszú percekig „borsólevest” „főztek” mellettünk, aztán a végére persze hozták a formájukat és üvöltve skandálták az „Esik a hó” kezdetű mondókát (igen, ez az, amiben a ló és a igazgató is feltűnik), majd a kisfiam váratlanul hanyatt esett (szerencsére a homokozóban), de tényleg voltak nyugodt perceink is.

A szerző fotója

Ahol még a szóda is finom

Az étkezés, amint fentebb már említettük, all inclusive alapon zajlik, így az önuralom tekintetében kihívásokkal küzdő vendégek gyakorlatilag egész nap ehetnek. Érintettként nem egyszer futottam bele, hogy – hiába írunk 2024-et – a vega kínálatban még a menőbb szállodák éttermeiben is sokszor a köret (értsd: grillzöldség, rosszabb esetben a mirelit párolt verzió) az egyetlen elérhető húsmentes opció; na itt nem ez volt a helyzet. Van külön mindenmentes részleg, de a normál kínálatban is mindig találtam húsmentes tésztákat, salátákat, leveseket. A vacsora sztárja nálam a paprikakrém volt, frissen sült császárzsemlével; de nehéz lett volna belekötni az ebédre kínált francia lecsóba vagy a levesgyöngyökkel / krutonnal feldobható spenótlevesbe is.

Danubius Hotel Bük

Óriási bónusz, hogy gondolnak azokra a gyerekekre is, akik csak a szénhidrátban hisznek, és általában ritkán találnak maguknak megfelelő fogásokat. Itt minden étkezésnél elérhető volt a válogatósok jolly jokere, a sajtos-tejfölös tészta (amit ráadásul maguk a gyerekek IKEÁ-zhattak össze az alapanyagokból), és egyéb makaróni-/spagettivariációk is.

Szerencsére a mi gyerekeink nem (mindig) tartoznak a fenti, extrém válogatós kategóriába, így minden étkezésnél rengeteg finomságot találtak maguknak. Kiskorú, de annál kifinomultabb ízlésű minőségellenőreink szerint nemcsak az U10-es korosztály borjú bécsije, a dínóhusi volt kiváló; elismerően nyilatkoztak a legkülönbözőbb fogások megkóstolása után. Egyikük szerint még a szóda is jobb ezen a helyen, pedig gyermekünk elismert bubisvíz-sommelier hírében áll.

A süteménykínálat is brutális (állandó fogyókúrázóként hozzáteszem: sajnos), és még sajnosabb, hogy mindegyik nagyon finom is. Óriásit ment családunk körében a házi jellegű süti, amit a ház borával kísértünk (a gyerekekkel nem teszteltettük ezt a párosítást, de szerencsére vaníliasodóval is tökéletes volt a kombó).

Fitt és most

Szerencsére a kalóriák eltüntetésére is van tengernyi lehetőség. Egyből evés után nem érdemes ugrálni, de lehet kezdeni egy hatalmas sétával a hatalmas parkban. A gyerekek közben végigcsúszhatnak a kötélpályán. Aztán jöhet a kerti sakkozás. Vagy malmozás.

Utána úszás a wellness-részlegen vagy egy kis kondizás a fitness-teremben. Itt kell hozzátenni, hogy a szállodalánc Bubbles Club nevű, gyerekekre specializálódott almárkája rengeteg animált gyerekprogramot kínál, így a lazulni vágyó szülők kicsit sportolhatnak kettesben is. A séta helyett / után kiváló opció a bringázás (lustábbak e-rollert is bérelhetnek), esetleg ütögethetünk a teniszpályán, focizhatunk a kézilabdakapus kispályán, vagy akár minigolfozhatunk is. Estére ping pong vagy bowling a megmozgatós program, de még a játékteremben is vannak kalóriacsökkentéshez hozzájáruló gépek.

A gyerekek két játszószoba közül választhatnak, az egyik a nyugisabb célcsoportnak, itt a kreatívkodás, a társasok vannak a középpontban, a másik az energikusabb srácoknak – csúszdával, mászdával.

Mennyei manna

Pont a gyereknapi hétvégén jutottunk el a Danubius Hotelbe, és a Bubbles Club emberei / sárkányai igazán kitettek magukért. Megpróbálom felsorolni, milyen lehetőségeket kínáltak a gyerekvendégeknek:

  • lovaglás,
  • óriási ugrálóvár,
  • csillámtetkó,
  • mini disco a hely egyik rezidens sárkányával (öt, külön személyiséggel felruházott beöltözött sárkány lakik a szállodában, felbukkanásuk minden egyes alkalommal egészen elképesztő izgalmat vált ki a gyerekekből),
  • és persze animátorok által animált programokban való részvételre is lehetőség nyílt (Egyébként szimpatikus húzás volt a cégtől, hogy a gyereknapra a hotel dolgozói is behozhatták a gyerekeiket).
Galéria
A szerző képei

Este pedig a szülők is táncolhattak, és ez nemcsak lehetőségként merült fel, hanem meg is történt: a bárban, élő bárzenére egy középkorú pár ízelítőt adott rocky-tudásából, a többi vendég ritmusra tapsolása közepette.

A szállodában eltöltött két nap életérzését talán a gyereknapzáró pinyátázás szimbolizálta a legjobban. A gyerekek sorba álltak, és mini ütőikkel ráhúzhattak egy nagyot a papírmasé unikornisra, percekkel később pedig az égből is édességek potyogtak. A szülők pedig mindezt nyugiban fröccsözgetve szemlélhették a közelből.

Sárkánykalandokra fel!

A Danubius Hotels 2013-ban indította el a gyerekeknek szóló Bubbles Club programját. A bükfürdői Danubius Hotel Bük, a balatonfüredi Danubius Hotel Marina és Danubius Hotel Annabella, valamint a hévízi Ensana Thermal Aqua családbarát wellness szállodákban életre keltett sárkányos mesevilág családok ezreit szólította meg az elmúlt évtizedben.

 

Az első pillanattól rendkívül népszerű szolgáltatás mottója időtlen: Boldog gyermekek, pihenő szülők – ahogy a vele járó ígéret sem veszít erejéből és csábításából. Amíg a kicsik vidáman játszanak az animátorokkal, a szülők gondtalanul élhetik át a feltöltődés és kikapcsolódás óráit a medencékben, szaunákban és a wellness kezeléseken.

 

A Bubbles Club öt kedves kabalafigurája azonnal meghódította a gyerekek szívét, és a varázslat a mai napig él. A sárkányok beköltöztek a szállodákba, jelen vannak a közösségi terekben, és megelevenednek az animációs programokon. Drazsé, Dany, Tiko, Yoyo és Max színes mesevilágához hozzátartoznak a hazavihető plüss kissárkányok, a szállodákban itt-ott felbukkanó barátságos embernagyságú sárkányok, Felhőhegyi Balázs Sárkánykalandok mesekönyvei, Balázs Ádám Sárkányhaverok mondókáskönyve, közel 100 KreaTiko kézműves DIY videó, a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar által a Bubbles Club részére megalkotott slágerek, számos sárkányos ajándéktárgy és természetesen saját Facebook, Instagram és YouTube csatorna, ahol több mint tízezer lelkes rajongó követi folyamatosan a sárkányok mindennapjait és a szállodák programjait, eseményeit. Egyre nő a törzsvendég családok száma, akik egyetlen sárkányos hétvégét sem mulasztanának el.

Danubius Hotel Bük
Olvasói sztorik