Virágzó vidékünk

Szőregen a rózsákról szól minden hétvégén

Facebook/Szőregi Rózsaünnep
Facebook/Szőregi Rózsaünnep
24. alkalommal rendezik meg a Szőregi Rózsaünnepet.

Az 1999-ben hagyományteremtő elhatározással, első alkalommal megrendezett Szőregi Rózsaünnepen a környékbeli települések lakói előtt vonult fel a rózsás menet. Az eltelt évek során a falunapból országos és egyben határon átnyúló elismertségű rendezvénnyé fejlődött a Szőregi Rózsaünnep, melyen idén június 28 és 30. között lehet részt venni – közölték az esemény honlapján.

A szakmai közönség mellett minden érdeklődő, rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál a rózsaünnepi forgatag számos kiállítással, látnivalóval és kulturális programokkal. A Szőregi Rózsaünnep fő látványossága a szombat délután megrendezésre kerülő karneváli felvonulás, ahol több százezer rózsaszállal feldíszített ünnepi menet vonul végig Szőreg utcáin. A felvonulást követően hajnalig tartó koncertek, színpadi programok szórakoztatják a Szőregi Rózsaünnep vendégeit.

A rózsakiállításon kiállított több ezer rózsaszál minden évben változó koncepció szerint mutatja be a Szőreg környékén termesztett park- és vágórózsákat. Az idei rózsás kompozíciók kiállítása „Szőregi csata 175. évfordulója” tematikájában épül fel.

A felvonulás mellett a fesztivál talán legnépszerűbb programja a rózsaföldek látogatása, melynek keretében a rózsakedvelők teljes pompájukban láthatják a több százezer virágzó rózsatőből álló táblák sokaságát. A szervezett buszos látogatások mellett lehetőség van egyénileg is a rózsaföldek megtekintésére.

Kapcsolódó
Rózsahölgyek nélkül nincs rózsaünnep Szőregen
Bájosak, adakozó kedvűek és fáradhatatlanok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik