Virágzó vidékünk

20-30 millió forintért veszik a balatoni házakat a németek, svájciak, hollandok

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

A koronavírus-járvány óta erősödött a külföldi vásárlók jelenléte az ingatlanpiacon. Körükben három régió, a határ menti részek (ingázás lehetősége, megfizethetőbb ingatlanárak), a főváros, illetve a Balaton környéke a keresett célpont – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A kínai és vietnámi vevők szinte csak a fővárosban vásárolnak, a francia vevők háromnegyed is itt keres lakás, ahogyan az irániak négyötöde is. Utóbbiak közül többen egyetemisták, akik egyúttal a lakhatásukat is biztosítják ezzel.

Ami a Balatont illeti, Balogh László kiemelte, továbbra is a német ajkúak körében népszerű a magyar tenger környéke, a németek több mint 35, az osztrákok körülbelül harmada, a hollandok harminc százaléka, a svájciak negyede itt keresett eladó házat és elsősorban lakhatást is, mivel sokan közülük nyugdíjaskorú, idősebb vásárlók. A szakértő hozzátette,  az átlagos vételárak alapján nem a közvetlen tóparti házakra kell gondolni, a tóhoz közelebbi településeken, a parttól távolodva csökkennek az ingatlanárak.

A svájci vevők 33, a németek átlagosan 27, az osztrákok 34, míg a holland vevők alig húszmillió forintért vettek házat, az ő szempontjaik között szerepelt a biztonságos lakókörnyezet, a megfizethetőség, de ugyancsak érv még az euróban kapott nyugdíjak magasabb vásárlóértéke is.

Balogh László szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány óta ismét több a külföldi vevő a Balaton körül. Egy mostanában eladott házat akár 20-30 vagy negyven százalékkal többért el lehetett itt adni ahhoz képest, mint amikor valaki a pandémia előtt azt megvette, nagyjából öt év alatt meg is térülhetett ez a korábbi befektetés.

A külföldi kereslet erősödésére utalhat még az is, hogy a kínálat jelentősen bővült, viszont szinte alig drágult, így aki egy ideje tóközeli ingatlan vásárlását tervezte, most könnyen meglépheti a már említett árfolyam és biztonságossági tényezők miatt.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik