Virágzó vidékünk

Vízipisztoly-csatára készül az ország

pixabay
pixabay
Július 6-án, szombaton csaknem 40 helyszínen rendezik meg a tavaly nagy sikerrel debütált országos vízipisztoly-csatát.

Strandsuli, vízipisztoly-csata, strandok éjszakája – többek között ezekkel a programokkal készül a Magyar Fürdőszövetség az idei nyári szezonra, melyek az ország számos fürdőjében elérhetőek lesznek, írta a turizmus.com.

A Magyar Fürdőszövetség tagfürdői bevonásával évek óta szervez olyan közös programokat, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve a fürdőzés népszerűsítéséhez.

II. Országos vízipisztoly-csata és rekordkísérlet

Az országos vízipisztoly-csatát július 6-án az ország csaknem 40 helyszínén rendezik meg.

A nyári szezont nyitó esemény ez évben is egyben rekordkísérlet lesz. A program tervezett időpontja szombat 14 óra, ekkor 15 percen át kell a vízipisztolycsatának folyni minden helyszínen.

A rekordkísérlet célértéke az országban egy időben legtöbben vízipisztoly-csatát játszó fürdőzők száma. Különlegessége továbbra is az, hogy „egy helyszínként” egész Magyarországot jelenti majd, vagyis nem csak egy helyszínen, hanem egyszerre több helyen folyik majd vízipisztoly-csata.

A résztvevők és a helyszínek száma egyaránt a rekordkísérlet tárgya, melyet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező internetes alkalmazáson keresztül, elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal összekötve koordinál és hitelesít.

A helyszínek pontos listája ITT tekinthető meg.

Strandok Éjszakája

Nem maradhat el nyáron az immár 15 éve közkedvelt Strandok Éjszakája program sem. Idén július 27-én, szombaton rendezik meg, ekkor érdemes felkeresni valamelyik strandhelyszínt.

Kapcsolódó
Új strand nyílt a Fertő-tó nyugati oldalán
A Fertő-tó osztrák oldalán, Fertőszéleskúton található a tó legmodernebb strand.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik