Virágzó vidékünk

Megnyitották a balatonszemesi Postamúzeumot

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

A Magyar Postra Zrt. szeretné a birtokában lévő múzeumi kincset és gyűjteményt hozzáférhetővé tenni mindenki számára, ennek újabb lépcsőfoka a balatonszemesi Postamúzeum megújítása. A cég elnök-vezérigazgatója, Balczó Barnabás kiemelte, hogy a 157 éves magyar cégnek dolgozó 21 ezer ember fontos része a társadalomnak.

A Magyar Posta Zrt. a Postakürt Alapítványával közösen hozta meg korábban a döntést, hogy a múzeumi kincseiket, szakgyűjteményüket nem engedik át az enyészetnek, hanem az egész ország számára hozzáférhetővé teszik

– fogalmazott.

MTI/Vasvári Tamás

E törekvés jegyében újították fel és nyitották meg az elmúlt években a nagyvázsonyi, a szabadkígyósi, az ópusztaszeri és a diósdi postamúzeumot. A szentendrei skanzen után nemrég adták át Hollókő megújult kiállítóhelyét, ahol egy 21. századi működő posta is található a múzeumi környezeteben.

A balatonszemesi Postamúzeumról az elnök-vezérigazgató elmondta, 62 éves múltra tekint vissza mint kiállítóhely.

Egy ilyen, a postai mobilitást bemutató múzeum a Balaton partján a gyerekekkel érkezők számára is komoly élmény, több mint egy bazári látványosság

– jegyezte meg.

MTI/Vasvári Tamás

Holló Szilvia-Andrea, a Postamúzeum igazgatója arról beszélt, hogy régen nem a fürdőzésről, nyaralásról volt híres a Balaton, hanem tájékozódási pontnak számított, amelyet postaútvonalak öleltek körbe. Az északi útvonalak fontos állomása Nagyvázsony, a délinek Balatonszemes volt, amely egykor lóváltóállomásként működött.

MTI/Vasvári Tamás

A “Kocsiszekértől az elektromobilig – a postai szállítás története a középkortól napjainkig”  című tárlat legnagyobb tárgya egy 1928-ban gyártott vasúti mozgópostakocsi. A legújabb tárgy egy Kyburz elektromos tricikli, amilyeneket ma is használnak a kézbesítők, és amelyet ki is próbálhatják a látogatók.

(MTI)

Kapcsolódó
Keszthelyre költözött az ország egyetlen orsósmagnó múzeuma
A múzeumi gyűjtemény többsége ma is működőképes magnó.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik