Virágzó vidékünk

Szinte kiszáradt az olasz város, idén már nem fogadnak turistákat

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A helyiek is alig jutnak vízhez.

Az olasz kultúra fővárosának nevezték ki 2025-re Agrigentót, így jövőre minden bizonnyal sok programmal készülnek, idén viszont már nem tudnak látogatókat fogadni. A szicíliai hegyi város a hőség, illetve az elégtelenül működő vízhálózata miatt szinte szárazon maradt. Külső forrásokat kénytelenek igénybe venni a víz biztosítására – közölte a CNN.

Agrigento az UNESCO világörökség része, leghíresebb régészeti látványossága a Templomok völgye: az ősi város déli részén tíz fölséges, dór stílusban épült görög templom romja látható, amiket a Kr. e. 6. és 5. század között építettek.

Szicília ezen részén szinte mindenki a turizmusra támaszkodik, ám most kénytelenek elküldeni a turistákat, visszamondani a foglalásaikat. Komoly gazdasági következményekre számítanak.

A helyiek elmondása szerint sokszor fél óráig tart, mire meg tudnak tölteni vízzel egy vödröt, a hoteltulajdonosoknak pedig külföldről kellett vizet venniük a vendégeiknek, mert a saját országuk már nem tudta ellátni őket.

Szicília először februárban vezetett be vízkorlátozást, amikor hivatalosan is szükségállapotot hirdettek.

A szigeten tavaly súlyos erdőtüzek pusztítottak, akkor a mezőgazdaságból élők megélhetése került veszélybe, ők idén az aszály miatt is aggódhatnak. Most a turizmus miatti bevételek nagy része is ki fog esni.

Kapcsolódó
Kreativitásért cserébe adnak ingyen nyaralást
Ingyen nyaralást ajánlanak a szicíliai festői kisvárosban, cserébe csak alkotni kell.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik