Virágzó vidékünk

Európai elismerést kapott a dübörgő nógrádi falu

facebook/bárány bernadett
facebook/bárány bernadett
Legutóbb négy éve a magyar falvak közül Környe kapott hasonló elismerést.

Európai Falumegújítási Díjat kapott a Nógrád vármegyei Varsány. Az arany minősítés a település a példaértékű fejlődéséért járt.

Az 1500 fős falu úgy került a 21 legkiválóbb Európai település közé, hogy előtte megnyerte ennek a versenynek a magyar kiírását.

A fődíj nyertese idén a cseh Kostelní Lhota lett. A verseny történetében ez a második alkalom, hogy Európa keleti feléből kerül ki az első helyezett. Érdekesség, hogy 2014-ben magyar győztese volt a kiírásnak, akkor Tihany kapta az elismerést. Arany, vagy azzal megegyező szintű minősítést 9 alkalommal ítéltek magyar településnek, legutóbb 2020-ban Környének.

Varsány a Cserhát erdőkkel, legelőkkel, szántókkal ékesített dombjai között fekszik, első írásos említése 1219-ből származik. A falumegújításban sikeres önkormányzat számos pályázaton nyert már. 2023-ban például a Virágos Magyarországért versenyen az 1000 fő feletti települések kategóriájában is országos első helyezést ért el.

Az Európai Falumegújítási Díj nemzetközi zsűrijének tájékoztatása szerint a fődíjas cseh falu mellett 9 település kapott arany minősítést.

Varsány az európai elismerést szeptemberben kapja meg Ausztriában, a burgenlandi Stadtschlainingben, tájékoztatott a kormany.hu.

Kapcsolódó
Csúcsformában húzzák a falu szekerét Varsányban
Egyre élhetőbb Varsány, a sokak által mintafalunak nevezett Nógrád megyei település.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik