Kipusztult Székesfehérvár jelképe

A Virágóra elszomorító látványt nyújt most.

A Virágóra egynyári növényei sem bírják az extrém hőséget, írja a Facebookon Székesfehérvár Városgondnoksága.

Mint írták: sajnos jogosan érkeznek panaszok a Városgondnoksághoz a Virágórával kapcsolatban.

A folyamatosan nedves föld ellenére az egynyári növények nem bírják ezt a rendkívüli hőséget, ráadásul meztelen csiga invázió is sújtotta az ágyást, április végén pedig egy hajnali fagykár is érte a virágokat

– közölték.

Felidézték: a kertészek idén április 23-án ültettek el több ezer tő egynyári virágot és sajnos hamar elszenvedte az első csapást az ágyás, amit egy hajnali fagy okozott. Ez azt eredményezte, hogy a díszcsalánt adó keretet el is kellett távolítani az ágyásból. Aztán a hirtelen érkező meleg okozott problémát, amihez a növények nem voltak hozzászokva. Mindeközben, folyamatos védekezést kellett folytatni, mivel megjelentek az órában a meztelen csigák és elpusztították az óra számlapjának felső részét. Ezt állandó növényállomány cserével és a csigák elleni szerrel, valamint, a csigák kézi összegyűjtésével próbálták visszaszorítani a kertészek.

„Rövid időn belül megérkezett a csapadékmentes, száraz forróság és természetesen, a növényállomány öntözése prioritás volt és a kora reggeli szórófejes öntözőrendszert kiegészítve a napközbeni és esti többletöntözés mellett sem bírták a palánták az időjárási viszontagságokat. Eddig nem tapasztalt tartós forró időjárás van, melyet sajnos légköri aszály is jellemez” – hívták fel rá a figyelmet.

Hozzátették, a talajt folyamatosan nedvesen tartja a Virágóra környékén is a Városgondnokság, de kora délelőttől folyamatosan süti a nap az ágyást és körülötte a füvet is, ami ennek ellenére néhány nap alatt kiégett. Összességében elmondható, hogy sajnos ezt az időjárást nem bírják ezek a fajta egynyári növények – mondta Juhász Rebeka a Városgondnokság kertészmérnöke.

A jövőre nézve, jobban kell figyelni a növények akklimatizálására és strapabíróbb fajták választására. Ebben segít majd Ambrus Mária táj- és kertépítészmérnök, aki olyan tervet készít, aminek növényei jobban elviselik a hosszan tartó extrém hőséget és légköri aszályt.

A Virágóra felülete növekedni fog úgy, hogy a kereten kívül is virágosítva lesz a tér. Ezzel pedig teljesen új, színesebb és virágosabb képet biztosít a Fő utcának és lehetőséget ad a virágos terület növekedése olyan terv megvalósítására, mely előnyben részesíti, a „klasszikus” számlapokat a tervezés során. Az öntözőrendszert is bővítik, hogy folyamatosan megfelelő talajnedvességet lehessen tartani a virágágyásokban.

A kisebb átalakítással együtt a Virágóra óraszerkezetének aknájában is lesz munkája a Városgondnokságnak, ugyanis az beázik és meg kell javítani a szigetelését.

Kapcsolódó
Beültették Székesfehérvár első esőkertjét
Negyven fajból ezer fiatal növény került az esőkertbe.