Virágzó vidékünk

Intenzíven fejlődnek a vadvirágos rétek Egerben

Facebook / Eger Város Hivatalos Oldala
Facebook / Eger Város Hivatalos Oldala

A Városgondozás Eger Kft. idén tavasszal alakított ki vadvirágos réteket a városban, melyeken azóta intenzív, változatos vegetáció indult növekedésnek, közölte a cég a Facebook-oldalán.

Hozzátették: a korábbi években elkezdett kezdeményezésnek új lendületet adott a vállalat, három új területen jelent meg vadvirágos rét.

Közölték, a Cifrakapu út és az Olasz utca sarkán, valamint a Szépasszonyvölgy bejáratánál földcserével kezdődtek a munkálatok, ezt követte a vadvirágmagok ültetése, míg a Bervai út és a Hársfa utca között lévő területen a meglévő talajon végeztek felülvetést. Ma már látható, hogy a tavasszal elvetett magokból változatos vadvirágok nőttek ki.

Facebook / Eger Város Hivatalos Oldala

A legintenzívebb növénygyarapodás a Bervai út melletti területen történt, de az Olasz utca végén lévő rét is szépen fejlődik, ahol még a pipacs is megjelent. A Szépasszonyvölgyben lévő réten lassabban nőnek a virágok, ezért erre külön figyelmet fordítanak a cég munkatársai.

A helyszíneken azonnal látható, hogy több beporzó rovarfaj megtalálható a virágoknál – a rétek létesítésének célja éppen az volt, hogy a méheknek és társaiknak táplálékul szolgáljanak. Ezen felül a környezetet is színesítik, díszítik.

A tapasztalatokból kiindulva ősszel további helyszíneken folytatódik a vadvirágos rétek létesítése, a már kialakított területekhez hasonlóan mindenhol tájékoztató táblát helyeznek ki.

A réteken kaszálást csak ritkán végeznek, hogy a növények virágozhassanak és, hogy a magjaik kiperegjenek, ezáltal a területeken évről évre egyre több virág fog nőni.

Kapcsolódó
Kincsként óvják a vadvirágos réteket a baranyai faluban
Már érzékelhető a tavaly elkezdett akció eredménye Hosszúhetényben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik