Egymillióért örökbefogadható bármelyik bükki tanösvény

A program keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényeinek „örökbefogadása” által nyílik lehetőség a természetvédelmi szemléletformáláshoz csatlakozni. Egy-egy tanösvény örökbefogadásával a későbbi fejlesztésekhez járulhatnak hozzá a hazai vállalatok.

Vállalati önkéntes partnereket keresnek a bükki természetvédők – írta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

A nemzeti park három vármegyére – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád – kiterjedő tanösvény-hálózattal rendelkezik. A program keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényeit fogadhatják örökbe magyarországi vállalatok.

A támogatás segítségével a tanösvények interaktív fejlesztését valósítják meg, amely révén a munkavállalók szemléletformálása és egészségmegőrzése az elsődleges cél.

A program keretében évente legalább egy csapatépítést is szolgáló karbantartási napot tartanak, ahol a nemzeti park munkatársainak irányításával az örökbefogadott tanösvény karbantartását végzik a nagyvállalat munkatársainak segítségével.

Évente két szakvezetett ismeretterjesztő túrát is szerveznek az örökbefogadó cégek munkavállalói számára, melyek során az örökbefogadott tanösvényen és környékén szakvezető segítségével ismerhető meg a terület. Minden évben a vállalatok egy-egy saját szervezésű programján természetismereti foglalkoztató kitelepülést szerveznek a természetvédők.

A munkavállalók számára a nemzeti park látogatóközpontjaiban kedvezményes belépőjegyek válthatók, valamint az örökbefogadás fennállásáig a szervezet automatikusan megkapja és használhatja „A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG ARANYFOKOZATÚ VÁLLALATI ÖNKÉNTES PARTNERE” címet.

Egy tanösvény örökbefogadása 1.000.000 forint egy évre.

A támogatásra, örökbefogadásra szerződés keretében kerül sor. Jelentkezni és további információkért a kapcsolat@bnpi.hu címre kell írni. Az örökbefogadható tanösvények listája ITT ELÉRHETŐ.

Kapcsolódó
Bejárhatjuk a Naprendszert a Bükk vadregényes tanösvényén
A Bükki Csillagdához kapcsolódik a 4 kilométer hosszú Bolygótúra tanösvény.