Norvégia fatemplomai, más néven “stavkirkék”, a középkori építészet lenyűgöző emlékei, amelyek méltán vívták ki az érdeklődők és a történészek csodálatát. Ezek a faépítmények nemcsak a norvég építészeti hagyományok kiemelkedő példái, hanem a középkori keresztény kultúra és a skandináv örökség fontos részei is.
A középkorban újfajta, faszerkezetes építési technika vált népszerűvé a nyugat-európai országokban, elsősorban Norvégiában, ahol rengeteg templom készült ezzel a módszerrel. Ezeknél a dongatemplomoknál ahelyett, hogy a teherhordó oszlopokat közvetlenül a füldbe helyezték volna -így rothadásnak tették volna ki őket – egy kőalapot készítettek, erre emelték a favázat. A fadeszkák és sarokoszlopok így közvetlenül az emelvényen fekszenek, amely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól. Az építésük során alkalmazott technikák az északi országokban évszázadokon át megőrződtek.
Becslések szerint a 12-13. században 1300-2000 dongatemplom épült Norvégiában. Napjainkra 28 templom élte túl az évszázadokat, köszönhetően az építészeti technikának.
Építészeti sajátosságok
A stavkirkék név a norvég “stav” szóból származik, amely oszlopot jelent, és a templomok szerkezetére utal. A fatemplomok építésekor masszív, függőleges oszlopokat használtak, amelyek az épület vázát alkották. Ezeket az oszlopokat vízszintes gerendákkal kötötték össze, így alakítva ki a templom stabil szerkezetét.
Alapvető jellemzők
Székelykapu-szerű bejáratok: Gyakran faragott motívumokkal díszítve, amelyeken keresztény és pogány elemek keverednek.
Magas tetők: A templomok tetőszerkezete több szintes, gyakran meredek lejtésű, amelyet faragott sárkányfejek díszítenek, emlékeztetve a viking hajók díszítésére.
Díszes faragások: Az ajtók, oszlopok és ereszek gyakran gazdagon faragottak, ábrázolva bibliai jeleneteket, szenteket vagy éppen pogány motívumokat.
Ácsolt szerkezet: A templomok építésekor szögek és csavarok helyett kizárólag fa illesztéseket és csapolásokat használtak.
A leghíresebb fatemplomok
Urnesi fatemplom
Az urnesi dongatemplom Norvégia legrégebbi fatemploma. Eredete a 11. század közepéig nyúlik vissza, a mai épület az 1130-as évek körül épült. A tradicionális skandináv faépítészet kiemelkedő példája. Egyesíti a kelta vonásokat, a viking építészet hagyományait és a román térelrendezést. 1979 óta az UNESCO világörökség része.
A templom minden valószínűség szerint magánkápolnának épült a gazdag és hatalmas Ornes család számára. Építői jól ismerték a nemzetközi építészeti trendeket, és ezeket alkalmazták kő helyett fa alapanyagra. Az urnesi templom díszítésének kivételes minősége és gazdagsága az építtetők hatalmát és gazdagságát tanúsítja. Díszítési stílusa érdekes, és az 1050–1100 közötti időszakra jellemző. Ez arra utal, hogy a díszítőelemek nagy része egy korábbi templomból származik. A feltételezések szerint a korábbi templomot a 12. század közepe felé lebontották, és az anyagát felhasználták a ma is álló templom építéséhez.
Borgundi fatemplom
A borgundi fatemplomot először 1342-ben említették írásos forrásokban, valószínűleg azonban a 12. század végén épülhetett. Dendrokronológiai vizsgálatok arra az eredményre jutottak, hogy a templom faanyagát 1180 telén vágták ki. Bár fenyőből készült, kívül mégis fekete árnyalatot kapott a templom, a sötét színt a fa tartósításához használt kátrány kölcsönzi. Belsejében faragott sárkányok viaskodnak a keresztekkel. A falban kis ablak, a „lepráslyuk”, azon nézhették kintről a misét, akiket az egyház kiközösített. Ma múzeumként üzemel.
Heddali fatemplom
Ez a fatemplom a 20 méteres hosszúságával és 26 méteres magasságával a legnagyobb Norvégiában és a legimpozánsabbak közé tartozik. Három kupolája miatt gyakran fakatedrálisként említik. Eredetije a XIII. században épült, de sajnos az évek múlásával igencsak megrongálódott, így többször fel kellett újítani, legutóbb például az 1950-es években került erre sor.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
