Virágzó vidékünk

Egységes lesz a helyjegy ára a hazai buszjáratokon

pixabay
pixabay
Távolságtól független 300 forint lesz a díja.

Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet, közölte a MÁV az MTI-vel.

A közlemény szerint így könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer, ráadásul a legutóbbi frissítést követően, amikor a vasúttársaság okostelefon-alkalmazásába is beépítésre került az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás, most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is.

Az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető

– emelték ki a közleményben.

A helyjegy nemcsak a MÁV-applikációban váltható meg, hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is.

A digitális csatornákon – tehát a MÁV-mobilalkalmazásban vagy jegy.mav.hu weboldalon – vásárolt helyjegy 5 százalékkal olcsóbban, mindössze 285 forintért érhető el

– részletezte a MÁV..

Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen utazhatnak.

Kapcsolódó
Versek szólnak egész nyáron a MÁV és Volán 69 állomásán
43 vasútállomáson és megállóhelyen, 23 Volánbusz állomáson és 3 HÉV állomáson hallhatók a kiválasztott versek.
Olvasói sztorik