Valószínűleg minden felnőtt emlékszik a Vízipók-csodapók című animációs sorozatra, melyben a pók a légnadrágjában hozott levegővel tud életben maradni a víz alatt. A Bálint Ágnes és Kertész György által alkotott figurát egy természetben is létező ihlette.
A köznyelvben vízipókoknak a tó felszínén „szaladgáló” hosszú lábú rovarokat nevezik, amelyek azonban nem is pókok, hanem molnárpoloskák.
A búvárpók az egyetlen pók, amelyik alkalmazkodott a vízi életmódhoz, szinte csak a vízfelszín alatt tölti életét – írja a Herman Otto Intézet.
A vízipók levegővel töltött tágas harangot létesít a víz alatt. Finom, kettős szőrzete lehetővé teszi, hogy a víz felszínéről levegőbuborékokat vigyen a víz alá. Vízszintes hálószövedéket készít a vízinövények között, és vezetőfonalat is sző a víz felszínéig. A szövedék különlegessége, hogy habár vízhatlan, gázcserét tesz lehetővé a levegővel feltöltött harang és a vízi környezet között: a széndioxid kifelé, míg az oxigén befelé áramlik, így biztosítva a folyamatos oxigén-utánpótlást az állatnak. Ugyanakkor a folyamatos nitrogén-kiáramlás miatt a harang rendszeres újratöltést igényel. A búvárharang pihenő-, táplálkozó- és szaporodóhelyként egyaránt funkcionál.
Érdekesség, hogy a búvárpók az egyik olyan hazai pókfaj, amelyik csáprágóival képes az ember bőrét is átharapni, marása fájdalmas, esetenként enyhe rosszullétet, hőemelkedést is okozhat. A búvárpók-marás azonban ritka, inkább akkor fordulhat elő, ha az állatot hosszasan ingerlik, zavarják.
