Múzeum és kiállítóhely lett az egykori dohánybeváltóból Nagyatádon

Több mint húsz évig csak porosodott az épület.

Néhány évvel ezelőtt a helyi önkormányzat megvásárolta a nagyatádi dohánybeváltó épületét és úgy újíttatta fel, hogy kiállítások szervezésére alkalmas legyen, írta a Sonline.

Az ingatlan egyik részében állandó dohánytörténeti tárlatot rendeztek be, a többi részét úgy alakították ki, hogy időszaki kiállítók is be tudják mutatni munkáikat.

Több mint húsz évig csak porosodott az épület. Egy idő után adta magát, hogy kulturális helyszínné alakítsuk ki. Fél év alatt sikerült megálmodnunk ezt az elsősorban nyári kiállítóhelyet

– mondta a portálnak Pünkösd Márton, a nagyatádi kulturális és sportközpont igazgatója.

A felújítást az önkormányzat végezte el, a kulturális és sportközpont körülbelül 5 millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz.

Az 1900-as évek elejét megidéző épületben a napokban nyílott meg Ország László képzőművész kiállítása.

A háromszintes épület földszintjén a művész gyaloglós fényképeivel, az első emeleten rajzaival, elektrográfiai alkotásaival, a második emeleten hatalmas méretű festményeivel találkozhatnak az érdeklődők szeptember 14-ig.

Kapcsolódó
Múzeum lesz a 100 éves trafikból Maroslelén
A picinyke épület jelenleg üresen áll.