Természetvédelmi Múzeum nyílt Leveleken

A tó körüli tanösvény végigjárása után megismerhetjük a szabolcsi természetvédelmi értékeket is.

Horgász- és vadászrelikviák, valamint természeti értékek várják az érdeklődőket az augusztus 31-én a megnyitott Hidvégi Béla Leveleki Horgász-Vadász Természetvédelmi Múzeum. A Leveleki víztározó mellett megnyitott kiállítóhely Hídvégi Béláról, napjaink ikonikus vadászáról kapta a nevét.

Létrehozója, Mikucza Zsolt a SZON-nak mesélt arról, hogyan született meg a múzeum ötlete:

Úgy gondolom, nem kell bemutatni Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyének és talán már Magyarországnak, Európának sem a Leveleki-tó fejlődését, horgászturisztikáját. Elkészült először a tó körül a 6-7 kilométeres tanösvény, amit nagyon sok látogató keres fel. Jönnek kutyával, gyermekekkel csoportok, szerelmespárok gyalogolnak, élvezik a csendet, a nyugalmat. A tanösvényen található 50-60 információs tábla is, amik főleg a tavat és a környezetét, az élővilágát, a növényzetét, a védett és a fokozottan védett madarait, állatait mutatják be. Úgy gondoltuk, hogy a két és fél órás túra végén legyen még egy kis pihenőhely, s megálmodtuk ezt a múzeumot. Jövőre is szeretnénk egy újabb beruházást, aminek köszönhetően egy kilátó épülne meg, ahonnan a nádas madárvilágát figyelhetik meg az érdeklődők.

A múzeumi gyűjteménynek három fontos területe van: az egyik a horgászat-halászat múltja és jelene, a másik a vadászat hagyománya, a harmadik pedig a természetvédelem fontossága, jelentősége. Az egyes területek az egyes szinteken találhatóak. A felső szinten a horgászat-halászat múltja, jelene várja az érdeklődőket, és lesznek kültéri bemutatóanyagok is. A fedett előtérben főleg fényképek és információs táblák fogadják a látogatókat. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye tájegységei a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartoznak, ezek is helyet kapnak a gyűjteményben a természeti értékeikkel és a madárvilágukkal együtt. A múzeumban bemutatkozik az ezen a területen immár hatvan éve működő helyi vadásztársaság is. Van továbbá egy iroda, ami Hidvégi Béla munkásságáról, múltjáról, illetve a jelenéről szól, illetve egy helyiségben megjelenítjük Hidvégi Béla afrikai vadászatait is. Látható továbbá egy olyan hagyaték is, ami egy fiatalon elhunyt vadász afrikai trófeáinak a gyűjteménye. Mindezek mellett akváriumon, terráriumon keresztül szeretnénk bemutatni a helyi, illetve a vármegyei faunát, továbbá a Kárpát-medence bizonyos állatait, preparátumait, középen pedig lesz egy sziget a horgászrelikviákból.

Kapcsolódó
Átadták a 2024-es év múzeuma díjakat
Taroltak a vidéki múzeumok.
Címkék: múzeumlevelek