A világ legkisebb sirálya járt a Pacsmagi tavaknál

Ritka vendég.

A Duna-Dráva Nemzeti Park számolt be arról, hogy a Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területen a természetvédelmi őrszolgálat egy ritka madár megfigyelést tett. A csapadékszegény időszak és a nagy meleg miatt a tavak vízszintje jelentősen lecsökkent, így sekély vizű élőhelyek alakultak ki, amelyek nagy számban vonzzák a vízimadarakat.

A felmérés során több száz dankasirály között egy fiatal kis sirály (Hydrocoloeus minutus) példány is szemügyre került, amely ritka vendég a területen.A kis sirály a legkisebb sirályfaj a világon, tömege mindössze 85-150 gramm. Rendkívül nagy költőterülete Észak-Skandináviától Kelet-Szibériáig terjed, kisszámú kolóniái Kanada déli részén is megtalálhatók. Vonuló faj, európai állománya főleg Nyugat-Európa tengerpartjai mentén vándorol, de kisebb számban a kontinens belsejében is megjelenik.

Hazánkban is, általában egyesével, vagy kisebb csapatokban nyár végén, ősszel átvonul, ritkán áttelel, vagy átnyaral. Vonulása során a hínárfoltokkal tarkított halastavakat kedveli. Táplálékát a víz felszínéről vagy a levegőben gyűjti, elsősorban kisebb vízi rovarokat, árvaszúnyoglárvákat, szitakötőket, télen apró halakat. Telelőhelye homokos vagy iszapos tengerpartok, folyótorkolatok, sőt a nyílt tenger is.

Európában a Földközi-tenger, valamint a Fekete- és Kaszpi-tenger mentén telel. Az európai populáció egyes állományaiban lassú csökkenést figyeltek meg, melynek oka feltehetően a vízszennyezés. A kis sirály hazánkban 1954 óta védett madárfaj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Kapcsolódó
Hófehér fecskét találtak a madarászok
A madárnak úgynevezett leucizmusa van, amely megakadályozza, hogy a pigment, különösen a melanin, a madár tollán egyenletes eloszlásban helyezkedjen el.