Őszi lepkevarázslat a “pillangós tanösvényen”

A borús, esős időben a lepkék védett helyre húzódnak, de a verőfényes őszi napokon ismét láthatjuk őket.

Szeptember első felében százával röpködtek a szebbnél szebb lepkék a vásárhelyi sétány ágyásai felett – tudtuk meg egy hódmezővásárhelyi állatbaráttól, aki megosztotta velünk a tapasztalatait.

Szalai Tündéről korábban már írt a Sokszínű vidék. A Hódmezővásárhelyen élő tanárnő lakóhelyétől mindössze néhány lépésnyire egy varázslatos sétányt létesítettek. Az állatbarát azóta sokat tartózkodik a Rotary sétányon, rendszerint mesés fotókkal dokumentálja a napfürdőző lepkéket.

Szalai Tünde

Hirtelen köszöntött be az ősz, egyik napról a másikra változott meg az idő. A növények végre esővízhez jutottak, Hódmezővásárhelyen jóformán két hónapja nem esett eső. Az aszály miatt a városi parkerdő földútjain olyan széles repedések voltak, hogy belefért a bicikli kereke. A kisebb-nagyobb élőlényeknek is hiányzott a víz a nyári hőségben.

Idén a természetben minden a szokásosnál legalább 3-4 héttel hamarabb történt, és az egyes lepkefajok is hamarabb jelentek meg. Az aszályos nyári időben sok növény kiszáradt, és a lepkék élőhelyei kisebb területekre korlátozódtak. A Rotary sétány növényeit és a környék kis virágoskertjeit rendszeresen locsolták, locsoltuk, lehet, hogy emiatt is változatosabb volt itt az élőlények világa

– mesélte Tünde a Sokszínű vidéknek.

Szalai Tünde

Szalai Tünde 2023 és 2024 nyarán naponta tett egy-egy sétát a sétány egyik végétől a másikig, és szokása szerint fotózta a lepkéket. Feljegyezte adataikat, mikor, milyen faj, hány példányban jelent meg.

A megfigyeléseket összegezve megállapította, hogy már 64 lepkefaj egyedei jelentek meg az ösvényen, ezért legszívesebben lepkés, pillangós tanösvénynek nevezné a Rotary sétányt.

Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde
Szalai Tünde

Ritkaságok is megjelentek

Vannak olyan lepkék, amelyek több példányban rendszeresen megtalálhatók voltak, mint a Közönséges boglárka, a Répalepke, a Kacsafarkú szender, a Vörös szemeslepke vagy a Közönséges gyöngyházlepke. Idén nyáron kisebb-nagyobb létszámban folyamatosan jelen volt a Zöldes gyöngyházlepke, amely más lepkékhez hasonlóan leginkább a nyári orgona és a verbéna virágait kedvelte. Védték is a területüket, többször elzavarták vetélytársaikat a nektárdús virágok közeléből.

A pillangók közül a Kardfarkú pillangó augusztus végéig gyakran előfordult. Fecskefarkú pillangót, amely 2023-ban az év lepkéje volt, akkor egyet sem láttam, idén viszont 15 alkalommal volt a sétányon és néhányszor a város környékén is. Ritkaságok e nyár végén is felbukkantak, mint például a Tüskéslábú vándorbagoly

– sorolta az állatvédő, aki azt is hozzátette, hogy a lepkék érzékenyen reagálnak az időjárás változásaira. A hosszú, forró nyár miatt a meleget kedvelő lepkék északabbra is eljutottak. Szeptember elején a mediterrán vidékekre jellemző Vándor boglárka kétszer került lencsevégre, és egy alkalommal megjelent a Déli boglárka is.

Kapcsolódó
Elvarázsolta a magyartanárt a beporzófajoktól hemzsegő sétány
Tanári alapossággal fotóz és jegyzetel.