Folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program

317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát.

Megkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát – jelentette be az agrárminiszter. Nagy István az Agrárminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozta: a falvak és városok zöldítése a Magyarország zöldvagyonát megóvó és gyarapító, az agrártárca által koordinált stratégia része.

A nemzeti zöldvagyon legfontosabb eleme, a jelenleg is több mint 2 millió hektárnyi erdő mellett jelentős érték és lehetőség a városok és települések zöld infrastruktúrájának fejlesztése

– hangsúlyozták.

Az agrártárca által 2019-ben indított országfásítási program – a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb szabású zöldvagyonnövelő kezdeményezése – fontos célja a kisebb települések élhetőségének javítása, klimatikus és természeti állapotuk fejlesztése. Ezt a célt szolgálja a 10 ezernél kevesebb lakosú településeknek elérhető fásítási program, melynek negyedik üteménél tartanak.

A közlemény szerint az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított településfásítási program tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb települések önkormányzatai és közösségei örömmel fogadják és sajátjuknak érzik a kezdeményezést, az igénylések a program minden ciklusában szinte azonnal betelnek, a helyi fásítási akciókat közösségi eseményként kezelik, “az elültetett fákat pedig gondos gazdaként kezelik és óvják a helyiek”.

A Településfásítási Program őszi szakaszában az igénylő településekre a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. már megkezdte a 6000 sorfa kiszállítását, az ültetéseket a szeptembertől novemberig tartó időszakban végzik.

A kormány zöldvagyonkezelési stratégiai célja az ország fával borított területeinek 27 százalékos arányra növelése 2030-ig, amelynek megvalósításában nagy szerepe van többi között az állami erdészeti társaságok által alkalmazott fenntartható, természetközeli erdőkezelési módszereknek és az országfásítási programmal összhangban a KAP-agrártámogatások körébe beépített erdőtelepítési pályázatoknak.

Kapcsolódó
184 millió új fát ültettek a magyar erdőkben
Az elmúlt öt évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.