Győzzük le Európát: jön a madármegfigyelési hétvége

A 32. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvénysorozat keretében Magyarországon 2024. október 5-6. (szombat-vasárnap) között lehet kimenni a kertekbe, mezőkre, utcákra, hogy feljegyezzük, milyen madarakat láttunk környezetünkben.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME országszerte 18 megyében és Budapesten, 57 helyszínen (ezek száma még emelkedhet a hét folyamán) várja az érdeklődőket a hétvégén, melyekről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő jelentőlap.

Az évenkénti összesített eredmények elképesztő számokat mutatnak.

2023-ban 34 ország, 777 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15 125 résztvevő.

Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly az első kategóriában első, a másikban második, a harmadikban pedig negyedik helyezettek lettünk.

Az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak szervezett helyszíneinken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait! Aki így szeretne hozzájárulni Magyarország minél sikeresebb EMN részvételéhez:

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai október 6-a vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan már másnap, október 7-én ad hírt az egyesület.

A 31. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen 2023-ban első, második és negyedik helyezéseket ért el Magyarország. Rendezvényhelyszínek számában hazánk lett az első 161 helyszínnel, résztvevők számának sorrendje: 1. Görögország (3 000), 2. Magyarország (2 445), 3. Svédország (2 000). A látott madarak számában: Finnország (1 496 000), 2. Svédország (944 045), 3.Hollandia (340 000), 4. Magyarország (192 474).

Kapcsolódó
Madármegfigyelésben Európa élmezőnyéhez tartozunk
Első, második és negyedik helyezéseket ért el Magyarország a 31. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen 2023-ban.