Ezeken a helyeken termelik a legtöbb szemetet az országban

Akár tízszeres különbség is lehet az egyes települések szeméttermelése között, van, ahol több mint egy tonnát, máshol kevesebb mint 100 kilogramm hulladékot kell elszállítani – írja a Pénzcentrum.

Két forrás alapján vizsgálták a 2022-es adatokat: az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerből a lakosságtól elszállított hulladék adatait és a Központi Statisztikai Hivataltól a települések állandó lakosságszámát használták.

Az egy főre levetített régiós adatok alapján a legtöbb szemetet Közép-Magyarországról és Közép-Dunántúlról kell elszállítani, éves szinten 260 kilogrammot fejenként. A legkevesebbet Észak-Alföldről 190 kilogrammot évente. Budapesten 216 kilogramm/fő szemét termelődik.

Vármegye szinten már nagyobb a szórás az adatok között. A legnagyobb hulladéktermelő Komárom-Esztergom vármegye volt 273 kg/fővel, ezután következett Pest vármegye 260,1 kg/fővel. A legkevesebb szemét Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében keletkezett, 166,7 kg/fő, tehát nagyjából 110 kilogrammos különbség volt az átlagos szeméttermelésben a legtöbb és a legkevesebb hulladékot termelő vármegyék között.

Csak a lakosságtól elszállított szemetet nézve nem meglepő, hogy a nagyvárosok kerülnek a listában előre. Budapesten kiemelkedő ez a szám, közel 400 000 tonna szemét keletkezik, de itt is élnek a legtöbben. A főváros után Debrecen, Szeged, Sopron jön, lakosságarányosan viszont más a helyzet.

A Veszprém vármegyei Balatonakarattya áll az első helyen, 2022-ben átlagosan 1 393,69 kg szemét jutott egy főre, ami hihetetlenül kimagasló szám, főleg a korábbi regionális és vármegyei százas nagyságrendű adatokhoz viszonyítva. Az első 10 helyen álló település is igen sok, többségük 1000 kg/fő feletti szemetet termel. Közülük 7 Balaton parti, így a nyári szezonban a turisták nagyban hozzájárulnak a magas számhoz.

Legkevesebb szemét a Bács-Kiskun vármegyei Kunpeszéren képződött, itt csak 32,7 kg szemetet termelt átlagosan egy lakos 2022-ben. Szintén a legkisebb szeméttermelők közé tartozik Méra (50 kg/fő), Pettend (51,1kg/fő) vagy Ipolyszög is (35,3 kg/fő). Összesen 36 olyan község található, ahol ez a szám 100 kg alá esik, ezen a 36 településen pedig 30 032 ember él, ami a teljes lakosság csupán 0,37%-a.

Kapcsolódó
Szeméthegyek úsztak az áradó Tiszán
Szolnoknál takarították a folyót az aktivisták, a felgyülemlett szemét zömmel PET palack és műanyagszármazék.