Csodás mérföldkőhöz érkeztek a fenékpusztai madárgyűrűzők

Egy partifecske érkezése adott okot az örömre.

Egy partifecske esett a nádasba kihúzott madárfogó hálóba, ezzel érkezett el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület zalai csoportja szerda este az ötszázezredik madár gyűrűzéséhez – írja a ZAOL.

A bázis most zárja a negyvenedik szezont és ezt a kerek évfordulót sikerült megkoronáznuk a félmilliomodik gyűrűvel

– mondta a lapnak Benke Szabolcs, a zalai MME csoport titkára.

A feljegyzések szerint 1985-től fogva hetvennél több gyűrűző dolgozott itt, a kezeink között pedig összesen nagyjából 570 ezer madár fordult meg. A saját gyűrűzéseken túl voltak madarak, amelyeket már egyedi jelöléssel a lábán fogtunk meg. Ezerkétszáz felett vannak a nemzetközi vonatkozások, amikor vagy külföldi gyűrűs madár került a hálónkba, illetve amikor a határokon túlról visszajelzést kaptunk ott megfogott, fenékpusztai gyűrűs madarakról.

A szakember az év elején még nem hitte volna, hogy még idén elérik ezt a mérföldkövet, hiszen akkor még 16 ezer madár hiányzott és ilyen sok példányt általában nem gyűrűznek egy szezonban. A rengeteg árvaszúnyog miatt viszont tömegesen maradtak a környéken fecskék – és sokan el is pusztultak a hirtelen hideg miatt -, de emiatt tudnak még most is naponta hetven fecskét befogni.

Ezek a madarak jó állapotban és súlyban vannak, így jó eséllyel tudnak elindulni és megérkezni Afrikába – véli Benke Szabolcs.

Kapcsolódó
Seregnyi nyári ludat gyűrűztek meg a Hortobágyon
Nincs hasonló helyszín, ahol egyszerre ilyen sok madarat be lehet fogni.