Több város feldíszített adventi villamosához hasonlóan Pécsen egy kidekorált Ikarus járja majd az utcákat, írta a Pécs Aktuál.
Advent közeledtével Gáspár Márió gyermekkori álma vált valóra. Saját buszát saját útvonalon vezetheti, várhatóan sok városlakó nagy örömére.
Négyéves korom óta rajongok az Ikarus buszokért, a dédmamámnak köszönhetően. Vele végigjártuk az összes útvonalat és akkor arról álmodoztam, hogy egyszer a saját buszomat vezethetem, nem kell majd a menetrendhez alkalmazkodnom, arra megyek és akkor, amikor szeretnék
– mondta a portálnak Gáspár Márió.
Amikor a busz 2018-ban hozzá került, az állapota nem volt túl rózsás. Több mint három év kellett ahhoz, hogy a mai formáját és a pécsi színtervet megkapja.
Az volt a tervem, hogy a ’90-es évek hangulatát tudjam megidézni vele. Pécsett ilyen buszok közlekedtek, a 260 és 280-as sorozat
– említette Márió.
A feldíszített adventi busz december 7, 8, 14, 15, 21, 22-én – szombati napokon 16-22 óra között, vasárnap 16 és 20 óra között – indul óránként. További részletek IDE KATTINTVA ismerhetők meg.