Jakabházy Miklós ismét meseszép sorozatot készített, ezúttal a Balaton közelében. A hobbifotós Nagykanizsáról hazafelé tartott Vértesszőlősre. Már az autópályán rácsodálkozott a ragyogó fényekre, ahogy deres fák “suhantak el” az út mentén. Miklós régóta szeretett volna egy fotósorozatot készíteni a híres Fenyves alléról, ezért párjával letértek az autópályáról Keszthely felé.
Versenyt futottunk az idővel, mert a napsütés több helyen már elkezdte leolvasztani a zúzmarát a fák ágairól. Szerencsére az allé környezetében köd volt, amit odaérkezésünkkor még nem tört át a napsütés. Innentől egy óra fotózás és élvezkedés következett, a sűrű köd folyamatosan tisztult és a végén maradt a ragyogó napsütésben csillogó fasor. Örök élmény marad, amit szerencsére felejthetetlenné tesznek a fotók, amiket készítettünk
– mesélte a fotós.
Jakabházy Miklós sokadik alkalommal örvendeztette meg a természetbarátokat. Korábban egyik kedvenc helyén, a Tatai Fényes Tanösvényen örökítette meg a misztikus ködöt. Keszthelyre a védett fasor mellett számos más érdekesség is csábít, a Balaton part emblematikus építményét, a Szigetfürdőt 1864-ben építették. A városban kapott helyet az ország egyetlen orsósmagnó múzeuma és a csodálatos Festetics-kastély is turisták ezreit vonzza.