„Virtuális kőjegyet” vezettek be Nógrád várának megmentésére

Visszaváltható palackok bevételével is igyekeznek a felújításhoz hozzájárulni.

A Nógrádi vár – Nógrád vármegye névadó vára – a Magyar Állam tulajdonában áll, kezelését hivatalosan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) látja el. 2023. április 25-én élet- és balesetveszély miatt teljesen lezárták a várat, ahol a munkálatok a tervek szerint 2023. október 31-ig tartottak volna. A kijelölt időpontig azonban nem sikerült elvégezni a munkát, ezért a lezárást egy évvel meghosszabbították.

A közelmúltban a kivitelezési határidőt egy újabb évvel, 2025. november 1-jéig kitolták.

A Nógrád község mellett zárva tartó vár mielőbbi megmentéséért és kinyitásáért a Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány jelentős munkát végez.

A vár lezárásakor intenzívebb kampányba kezdtünk, melynek hála számos magánszemély közvetlenül támogatta az alapítványt. A legnagyobb meglepetés viszont akkor ért minket, amikor megérkezett a felajánlott személyi jövedelemadó 1%-ok összege: minden eddiginél többen választották az alapítványt kedvezményezettként, melynek köszönhetően létrejött a projekt alapköve

– írták Facebook bejegyzésükben.

Elképzelésük szerint a következő években az Oltalom-bástya két lőrését újítanák meg: az elfalazott keleti lőrést kibontanák, míg a kiomlott nyugati lőrést visszafalaznák. Hosszabb távon a lőrések szintjén, az egykori ágyúteremben kiállítást szeretnének létrehozni, ami a vár első bemutatótere lehetne.

A tervek a célegyenesben vannak, amit eddig láttunk belőlük, azok alapján nagyon izgatottak vagyunk! 2025-ben minden erőnkkel a projekt megvalósításán fogunk dolgozni, ehhez fogunk forrást gyűjteni, melyben nagy szükségünk lesz minden, a Nógrádi várat kedvelő ember segítségére

– fogalmaztak.

Megalkották a “virtuális kőjegyet”

A Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány visszaváltható palackok bevételével is igyekszik a munkákhoz fedezetet megteremteni. Különleges kezdeményezésük a modern technológiát hívja segítségül: egy QR-kód segítségével bárki hozzájárulhat a vár újjáéledéséhez, miközben a fenntarthatóság jegyében cselekszenek.

facebook/nógrádi vár

Az alapítvány kuratóriuma által készített QR-kódot a RePont automatáknál használhatjuk. Ennek segítségével minden egyes visszaváltott palackkal 50 forinttal lehet támogatni a romvár megmentését.

A támogatóknak nincs más dolguk, minthogy vigyék a palackokat a RePont automatákhoz, adagolják be őket, majd a menüben a banki utalás opciót kell kiválasztaniuk. Az automata kódolvasójához a megadott QR-kódot kell beolvasni, így az átutalás az alapítvány bankszámlájára történik.

Kapcsolódó
Lenyűgöző állati gyülekezet Nógrád várának tövében
Többszáz vad gyülekezik az etetőkhöz minden este a vadasparkban.