A halállomány védelmében vágtak ki nyárfákat a soproni Ibolya-tó partján – írta a Pecaverzum.
A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy az Ibolya-tó környezetében élők aggódnak a fakivágások miatt. A soproniaknak az tűnt fel, hogy majd tucatnyi fát vágtak ki a tónál.
Mint korábban kiderült, egy „komplex rekonstrukciós program” kezdődött a tó partján. A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület megrendelésére vállalkozók vágták ki a soproni Jereván-lakótelep szélén lévő Ibolya-tó partján álló fákat. Az egyesület közleményt adott ki az ügyben, amelyben megindokolták a fakivágás szükségességét.
Számos veszélyt hordoztak
A horgászok és a tóparti sétálók észrevételei alapján az elmúlt időszakban több nagy méretű ág letörött, veszélyeztetve a környezetben tartózkodók testi épségét. Egy fa különösen veszélyesnek bizonyult, mivel jelentősen megdőlt a víz fölé, és fennállt a veszélye annak, hogy kidől.
Emellett a fák jelenlétének ökológiai hatásait is megvizsgálták. Az egyesület közleménye szerint a nyárfák levelei a vízbe hullva befolyásolják annak kémhátását, ami a kovaalga elszaporodásához vezethet. Ez közvetlenül károsan hat a halállományra, mivel akadályozza a tápanyagok megfelelő hasznosulását.
Azt is hangsúlyozták, hogy a nyárfák virágzásakor lehulló vattaszerű anyag zavaró lehet a tóparton tartózkodók számára, és gyúlékonysága miatt tűzveszélyt is jelenthet. Emellett a fák levelén évről évre megnövekedett a levéltetvek által okozott gubacsok mennyisége, ami fehér viaszos por formájában a tó felszínére kerül, esztétikailag és fizikailag is zavarva a horgászokat.
Új fákat telepítenek
Az egyesület hangsúlyozta, hogy a nyárfák nem őshonos fajok, telepítésük ideológiai alapon, gyors növekedésük miatt történt. Továbbá megfigyelték, hogy a fákon egyre növekvő varjúpopuláció okoz kellemetlenséget a lakók és a tó környékén rekreációs céllal tartózkodók számára a hangos zajjal és az ürülékkel.
A soproni polgármesteri hivatal jegyzője engedélyezte a munkálatokat, miután a kérelem megalapozottságát szakhatóságok is megerősítették. A fák pótlását is az engedélyben meghatározottak szerint hajtják majd végre.
Fakivágások
Egy-egy fakivágás gyakran megosztja az embereket. Tavaly például Budapesten lincshangulat alakult ki a Főkert munkatársai által végzett fakivágás miatt. Ugyancsak 2024-ben mintegy 500 000 fát vágtak ki Berlin mellett azért, hogy a Tesla elektromosautó-gyára felépülhessen. Sopronban korábban a Patak utca felújítása során az utcában lakók kérték a fák eltávolítását.