Virágzó vidékünk

Fényszimfónia Magyarország egyik legszebb holtágán

Tóth Gábor Gyula
Tóth Gábor Gyula
Felhők és víztükör utolérhetetlen harmóniája a Tisza-parton.

Az első tavaszi hétvége sokakat a természetbe csábított, így volt ezzel egy szegedi fotós is, aki egyik kedvenc helyét kereste fel a napsütésben. Tóth Gábor Gyula a holtág partján készült felvételeit követőivel a Facebookon megosztotta.

Igazán szép idő volt a hétvégén, így tegnap tettem egy hosszabb sétát a Körtvélyesi-holtágnál, ahol a felhők is a kedvemre tettek a naplementében

– posztolt a természetfotós.

8 fotó

Március első hétvégéje igazán ideális időpont volt a Körtvélyesi Holt-Tisza felkeresésére. A geográfus végzettségű természetfotós szerint ez a holtág igazán vadregényes hely, nem annyira kiépített, mint a sokak által ismert mártélyi. Gábornak nem is lehetett könnyedén bejutni március elején autóval, ezért sétálva közelítette meg a holtágat.

Geográfusként végeztem, van egy kis földrajzi beállítottságom, sőt, nem is annyira kicsi. Fotózással olyan 2008 óta foglalkozom, azóta elég sok mindent kipróbáltam már, a természet és tájfotózástól egészen a digitális fotógrafikáig, minimálokig, mindenfélét

– mesélte a fotós a Sokszínű vidéknek.

A természetbarát sokféle stílusban alkot, leggyakrabban időjárással kapcsolatos fotókat készít. Nevét a “fotós viharvadászok” jól ismerik. Aki szeretné figyelemmel kísérni Gábor felvételeit, az a fotós Facebook oldalán megteheti.

Tisza holtágak

A Mártélyi Tájvédelmi Körzet egyik legértékesebb része a Körtvélyesi Holt-Tisza, ahová a környéken élő horgászok rendszeresen járnak. A Tisza árterének gazdag élővilága mellett a holtág tájképi értéke is kirándulásra csábítja a természet szerelmeseit. A Körtvélyesi holtág minden évszakban elvarázsolhatja a természetjárókat.

A közeli mártélyi holtágról többször írt már a Sokszínű vidék, a hangulatos Tiszapart évtizedek óta festőművészek és horgászok kedvenc helye. A dél-alföldi táj nemcsak természeti csodákat rejt, értékes kultúrtörténeti emlékekben is gazdag. Mártély határában például egy évszázados szélmalmot keltettek új életre.

Kapcsolódó
Alaposan megtépázta a Tisza a mártélyi tanösvényt
Az ösvény egy részén még a víz az úr.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik