Magyarország legnagyobb sísáncát Mátraháza közelében, a Kékesről lejövő sípálya mellett állították fel, de mára kevesen tudják, hogy egyáltalán létezett. Több mint harminc éve nem ugrott róla senki, pedig egykor még világcsúcstartó és világbajnok versenyzett itt és Európa-kupák otthona is volt.
A rozsdásodó szerkezetet lassan elnyeli az erdő, egyre jobban túlnőnek rajta a környezetében álló fák. De a több, mint három évtizede rozsdásodó síugrósánc masszív, időtálló acélszerkezetének a legfelső része még a mai napig itt-ott kikukucskál a lombkoronák takarásából. A fák vastag ágai, a bokrok gallyai egyre szorosabban ölelik magukhoz a szebb időket megélt építményt.
Az erdő fái között az egykori ráfutópálya és az érkező lejtőt is szépen kirajzolódik, de a sportolóktól mára az egyre burjánzó növényzet vette át a hatalmat. Az építmény környezete egykor emberektől volt népes. A szurkolók biztató kiáltása helyett mára csak a csend, a nyugalom marad és a természet hangja fogadja az erre járó kirándulókat.
Ahogy az erdő elnyeli a síugrósáncot, úgy vesznek a múltba a magyar síugrósport nagy pillanatai is
Mátraházán, az 1930-as évek elejétől folyamatosan egyre nagyobbá épülő, földből készített sísáncot 1968-ban egy fémszerkezetű sánc váltotta fel, ami 1989-ig működött. Akkoriban elég nagy pénznek számító hárommillió forintból építették fel a fémszerkezetű tornyot, ami azóta az enyészeté lett és a rozsda martalékává vált. A hosszú évtizedek alatt a fa deszkák szétkorhadtak és lehullottak, a fémet és az egész építményt megette az idő vasfoga, a növényzet szinte teljesen benőtte.
1969-ben egy nemzetközi versennyel avatták fel több ezer néző jelenlétében
A sánc 90 méteres magasságával és 70 méteres hosszával az ország legnagyobbja volt, és számos nemzetközi versenynek is otthont adott. A pálya hossza összesen 3200 méter, a magasságkülönbség 565 méter.
Rendszeresen itt rendezték meg az országos bajnokságokat is, amiken általában 30-50 résztvevő indult. A versenyzők pedig több ezer néző jelenlétében küzdöttek meg a bajnoki címért. De neves Európa-kupák színhelye is volt, világcsúcstartók ugrottak róla.
A mátraházi pálya hivatalos sáncrekordját 86,5 méterrel Gellér László olimpikon érte el 1972-ben.
Több, mint három évtizeddel ezelőtt is gondot jelentett a hóhiány, ami megnehezítette a síugrósport életét
Bár régen sokkal több hó esett, a sáncon már akkor gyakori problémát jelentett a hóhiány. A lehullott havat gyakran elhordta a szél vagy a napsütésben elolvadt. A hóban ínséges időszakokban vödrökkel hordták a sáncra a havat, és terítették szét a pályán, hogy meg tudják rendezni a versenyeket. 1959-ben például a Mátrában edzőtáborozó vízilabdások is besegítettek, ami bizony nem volt könnyű feladat, hiszen a lejtő aljától a torony tetejéig 464 lépcsőt kellett megmászniuk. A hóhordás egy erőnléti edzésnek is kiváló volt.
A 80-as években egyre népszerűbb lett a szabadidős sísport
Az 1970-es évek végétől egyre komolyabb síközponttá fejlődött Mátraszentistván. A szabadidős sísport az 1980-as évek közepén hatalmasat fejlődött. A síelés idehaza is egyre népszerűbbé vált, így telente a Mátra a síelőktől volt népes.
Az utolsó versenyt 1989-ben rendezték meg, amire rengetegen voltak kíváncsiak, mintegy ötezer ember követte szemmel az utolsó nagy magyar síugróversenyt, és szurkolt lelkesen a résztvevő versenyzőknek.
A sáncra felmenni életveszélyes!
Bár a sánc elérhető jelezett turistaúton is, ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy felmásszon rá, mert balesetveszélyes lehet.
Mint, ahogy arról a közelmúltban beszámoltunk a Mátra kapujának egykori gyöngyszeme ma gyakorlatilag romhalmaz. 220 millióval olcsóbban kínálják, de így sincs vevő a 21-es út szégyenfoltjára. Hírt adtunk róla, hogy 40 év után bezár a népszerű kastélyszálló, ami 1748-ban épült kastély és négy csillagos szállodaként működött.
A cikkben szereplő, a sísánc jelenlegi állapotát mutató fotókat Kővári József készítette, a régi idők sísportjának pillanatait a Fortepan galériájából mutattuk meg.
