Törökbecse közelében egy méltóságteljes templom romjai emelkednek a látóhatár fölé. Az aracsi pusztatemplom a Vajdaság és egyben egész Szerbia egyik legrégibb műemléke.
A korai gótikus stílusú, téglából emelt templom Törökbecse és Basahíd között fekszik, a Bánság szerbiai részén. Pontos adatok nincsenek az építményről, eredetéről keveset tudunk, mert a török pusztítása nem kímélte.
Tégla és mészkő
A templom múltjáról alig maradtak írásos emlékek, így az alapítója és a rendje ismeretlen. A keleti torony talán ferences jelenlétre utal, és a falmaradványok arról mesélnek, hogy időközben a tetőzetet is felújították. A templom főként téglából készült, de helyenként követ is használtak hozzá. A kő a geológusok szerint a közeli Fruška Gora hegységből, Sóvár (ma Szalánkemén) környékéről származik. A hatalmas köveket valószínűleg a Maros és a Tisza folyókon szállították a templom építési helyére.
Ahogy a Vajdasági Magyar Értéktár oldalán említik, a romok egykor egy háromhajós, háromapszisos kolostortemplom részei voltak, amit később egy keleti toronnyal bővítettek. A falakat téglából rakták, de a fontosabb szerkezeti elemeket és a díszítéseket kőből faragták – ezek egy része valószínűleg vörös márványból készülhetett.
A tekintély parancsoló templom pusztulása minden bizonnyal a török hódítással és a vidék elnéptelenedésével kezdődött, majd a romokat sok más vidéki templomhoz hasonlóan tégla- és kőnyerésre is használták a környéken élők.
A 13. század elején épült templomból mára főként a szentély és a hozzá kapcsolódó torony, néhány falszakasz, az északi főhajófal keleti vége, valamint a nyugati fal maradt meg. Az egykori szobrászati díszítésről növényi mintás és figurális fejezetek, konzolok árulkodnak. A templom mostani formáját a 20. század eleji állagmegóvásnak és a hetvenes években végzett helyreállításnak köszönheti, amikor az északi pillérsort teljesen, a délit részben újraépítették.
Román és gótikus stílus
A legújabb kutatások szerint a templom az 1200-as évek elején épült, és már akkor olyan gótikus szerkezeti megoldásokat alkalmaztak rajta, melyekhez hasonlók Magyarországon nem maradtak fenn. Ezek az elemek francia hatásra, a bourges-i székesegyház mintájára utalnak. Bár néhány szerkezeti rész ma már csak régi rajzokon látható, a támpillérekből álló külső támaszrendszer maradványai a helyszínen is fellelhetők.
A gótikus hatásokat is mutató díszítőfaragványok fontos adalékokkal szolgálnak a korszak magyar művészetéhez. Különösen értékesek, mert Esztergom III. Béla-kori királyi művészetének hatását tükrözik, és megerősítik, hogy ez az antikizáló stílus Provence és Emilia vidékeihez kapcsolódik.
Az aracsi kő
Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében egy különleges követ őriznek. Az aracsi kő a templomhoz egykor az északi oldalán csatlakozott kolostor udvarán került elő még 1896-ban, Gerecze Péter ásatásakor. A kőlap egy 1100 körül készült síremlék töredéke, melynek felső részén és oldalain figurális és szalagfonatos díszítés jelenik meg. A 60 × 53 × 22,5 centiméteres faragvány szürkés, néhol lyukacsos mészkőből készült.
Az egykori síremlék eredeti rendeltetési helye máig kérdéses. A szakemberek szerint nem zárható ki, hogy az az aracsi kolostortemplomnak a közelmúltban azonosított elődjéhez, egy, a kövön ábrázolthoz hasonló egytornyos, egyhajós templomhoz tartozott. Az is lehet, hogy eredetileg az alapítók síremlékeként szolgált.
Ősi legendákról mesélnek
A titokzatos romokhoz régi legendák kapcsolódnak, melyek szerint augusztus huszadika táján a templom földje titokzatos módon megnyílik. Nem véletlen a dátum: az egyik történet úgy tartja, hogy István király nyugszik a templom alatti kriptában.
A legenda szerint egy nap egy jótündér elvezette Vicuskát, a libákat őrző kislányt az alvó királyhoz. A lány elpanaszolta a családja nehéz sorsát, mire István király felébredt, és azt ígérte: ha egyszer újra harangszó hallatszik a templomból, visszatér, hogy megsegítse az elhagyatott délvidéki magyarságot. Addig is arra kérte Vicuskát, hogy vigyázzanak a templomra, és őrizzék meg a király emlékét.
Egy másik monda szerint minden tizenharmadik évben, Szent István éjjelén kék lángok jelennek meg a templom körül. Éjfélkor az egyik helyen megnyílik a föld, és egy izzó üst emelkedik ki belőle, tele ragyogó arannyal. Egy tündér jelenik meg mellette, és így szól: „Vegyétek el az aranyat, és építsétek újjá a templomot!”
Az összetartozás szimbóluma
Az aracsi pusztatemplom és a sírkőtöredék nemcsak történeti és művészeti értékei miatt jelentős. Az utóbbi három évtizedben a délvidéki magyarság számára az identitás és a közösségi összetartozás egyik jelképévé vált. Az 1990-es évektől kezdve több helyi magyar közösség által alapított civil szervezet kezdett el aktívan foglalkozni a műemlék megóvásával és népszerűsítésével, 1999 óta minden nyáron megemlékezést tartanak a pusztatemplomnál.
Köszönjük szépen a cikkben szereplő gyönyörű fotókat Csipak Viktornak.
