Egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel fekszik egy tizenegy éves fiú az egyik pozsonyi kórházban. A fiú egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba. Mint kiderült, a fiú a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek, írta az Új Szó.
Az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat ma délelőtt fertőzés gyanúja miatt szállt ki a párkányi Vadas fürdőbe, és az összes medencéből vízmintát vettek. Ha a minták rendben lesznek, akkor már hétfőn délelőtt nyitnának, ha nem, akkor a hatóság szerint lépnek
– közölte az igazgató a portál megkeresésére, aki kiemelte, hogy az illetékesek szerint olyan baktérium okozta nála a betegséget, amely már több évtizede nem fordult elő.
Vadas összes medencéjéből mintát vett a járási tisztiorvosi szolgálat
Egyelőre nem igazolódott be, hogy a fürdő bármelyik medencéjének vize fertőzött lenne
– tette hozzá a Vadas fürdő vezetője.
A hatóság a minták kiértékeléséig és a laborvizsgálatok lezárultáig óvintézkedésként bezárja a Vadast. Június 15-én vasárnap és június 16-án hétfőn a fürdő összes kültéri medencéje zárva lesz. A benti wellness viszont továbbra is üzemel.
Mint arról beszámoltunk fontos odafigyelni a külföldre tervezett nyaralások szervezésénél, mert emelkedtek az utasbiztosítások árai. Valamint arról is hírt adtunk, hogy megkérdezték a hévízi polgármestert, hogy tényleg bezárják-e a gyógytavat.