A gólya hozta mondás most megfordult, és sajnos a gólya vitte el az apróságot. A solti gólyafészekről újabb megrendítő felvétel készült, írta a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.
Megrendítő történetek a solti gólyafészekben, azonban ez a természet rendje
A szülőmadár a hét elején megette egyik fiókáját, majd június 16-án szombaton újabb – emberi szemmel nézve –, rendkívül ijesztő dolog történt.
A Gólyák Világa nevű Facebook-csoportban élő videót, képeket és felvételeket is lehet látni a gólyafészekre néző természetfigyelő kamerákon keresztül. A legfrissebb bejegyzésben két solti kép szerepel, pár óra különbséggel, a korábbin még mindkettő fióka látszik, az utóbbin már csak egy. A szülő ugyanis maga távolította el egyikőjüket, bár alig látni különbséget köztük, a gólya mégis csupán az egyik mellett döntött.
A szülő elvitte a fészekből az egyik fiókát
A webkamera felvételének tanúsága szerint az egyik szülő próbálta megfogni a fiókát a csőrével, ami nehezen, de végül sikerült neki. Majd, amikor erősen fogta a fióka testét, szárnyait széttárta és kirepült a fészekből és magával vitte az utódját. Csak sejteni lehet, hogy ezek után mi történt.
Ijesztő, de természetes folyamat
A közösségi oldalon sokan a hozzászólásokban botránkoztak, sajnálkoztak vagy épp vádaskodtak az eset miatt. Valójában azonban egy természetes folyamatnak lehettek ritka szemtanúi.
A természet kegyetlen, mégis szükséges működését emberi szemmel nézni és elfogadni. Az állatvilágban az utódok felnevelése sokszor a „fejlődj vagy elpusztulsz” szabály szerint történik az evolúció kezdete óta. A szelektálás történhet az utód életképtelenségén túl stressz vagy táplálékhiány miatt is.
Mint arról beszámoltunk meglepte a tapasztalt madármentőt is, ami a dömösi gólyafészekben történt, de megmutattunk egy ritkán látható csatajelenetet is a fészkét védő Tisza-tavi gólyáról.