Virágzó vidékünk

Páncélos harcosok esnek egymásnak Visegrádon

magyar buhurt szövetség
magyar buhurt szövetség
Július 17-20. között rendezik meg a buhurt világbajnokságot, életre kel a középkor.

A buhurt – az ófrancia béhourd szóból, jelentése: „lovagi torna” vagy páncélos harc – egy modern, teljes kontaktusú küzdősport, amelyben középkorra jellemző, tompa acélfegyvereket használnak.

E különös sportot Kelet-Európában élesztették újjá a kilencvenes években, majd az első tornákat követően egyre több nemzet és csapat kapcsolódott be a versenyzésbe, így alakult ki a nemzetközi közösség. Az egységes szabályrendszer létrejötte után gyorsan terjedt a sportág Nyugat-Európában és a tengerentúlon is. Ma a legnagyobb nemzetközi szervezetnek több mint harminc ország a tagja.

A buhurt rendszerében több kategória létezik, mint a csapatversenyek – például 3 a 3 ellen, 5 az 5 ellen, 12 az 12 ellen – és az egyéni versenyszámok – például kard és pajzs, hosszúkard – és a pro-fight is. Az ütések és csapások a test bármely részére irányulhatnak a szabályzatban meghatározott korlátozásokkal. A birkózó- és ütőtechnikák megengedettek, a szúrások azonban tilosak.

Utoljára 2023-ban a cseh Libusin városában rendeztek világbajnokságot, 2025. július 17-20. között pedig a Visegrádi Királyi Palota lesz a helyszíne a következő világversenynek.

A magyar csapatot három klubból szervezték meg, ezek: Desdichado (Nyugat-Magyarország), Ferreus Lupus (Budapest) és Lowland Boars (Kelet-Magyarország). A csapat kapitánya: Ujvári Ádám, a Ferreus Lupus vezetője.

A magyar válogatott szinte minden kategóriában indít versenyzőket, akik egész évben készülnek a versenyekre. Júniusban Szászváron 5 vs 5 csapatos számban hozta el a Ferreus Lupus az első helyet, majd két nappal később Ujvári Ádám és csapattársa,Bányai Ádám az osztrák Hainburg városában megszervezett nemzetközi tornán egyéni kategóriákban – hosszúkardban és pajzs kard kategóriában – szereztek aranyérmet: Ujvári hosszúkardban, míg Bányai kardban és pajzsban.

Csak érdekességként: nem ez az első nemzetközi torna a városban, már 1335-ben, a visegrádi királytalálkozón is szerveztek lovagi tornát.

Képgalériánkban ízelítő a versenyek hangulatáról és képek a magyar csapatról.

8 fotó
Kapcsolódó
Bámulatos animációs kisfilmen a középkori erőd
A Kapos árterében kalandozhatunk a 15. század végén.
Olvasói sztorik