Virágzó vidékünk

Ezekben az erdőkben figyelhetjük meg a szarvasbogarak rajzását

KMNP/Balla Tihamér
KMNP/Balla Tihamér

A nagy szarvasbogár a kontinens legnagyobb bogara, nevét onnan kapta, hogy a hímeknek hatalmas, kifejezetten szarvasagancsra emlékeztető, egyedi rágóik vannak.

Ezek a rágók nemcsak kinézetükben, hanem funkciójukban is gyakorlatilag megegyeznek a szarvasbikák agancsával, hiszen a nőstények kegyeiért folytatott harc során a hímek egymás elleni fegyverként használják, ugyanúgy, mint a szarvasbikák agancsaikat a bőgés idején – írta bejegyzésében a Körös-Maros Nemzeti Park.

A szarvasbogaraknál csak a hímeknek van nagyméretű, módosult rágójuk. A nőstényeknek egyáltalán nem feltűnő, teljesen szokványos, kisméretű, ívelt rágóik vannak és kisebbek, szerényebb megjelenésűek. A hímek rendszerint 3-8 centiméter hosszúak, de ritkán 10 centiméteresre is megnőhetnek.

Alapvetően keménylombos erdőkhöz kötődnek a nagy szarvasbogarak, főleg a tölgyfák alkotta erdőket, facsoportokat kedvelik.

Ezek a területek alkalmas élőhelyet biztosítanak a nagy szarvasbogarak számára. Azért kötődnek alapvetően a tölgyfákhoz, mert 4-5 évig fejlődő lárváik fakorhadékkal táplálkoznak és leginkább a korhadó tölgyfa a megfelelő táplálék számukra. A hosszú lárvastádiumot követően minden évben május végén, június elején kezdik meg rajzásukat az imágók, azaz a kifejlett rovarok.

wikimedia commons

A szarvasbogarak 1-2 hónapig élnek kifejlett állapotukban, és ez idő alatt táplálkoznak is. A fák sérüléseiből folyó nedveket nyalogatják, szívogatják.Általában az alkonyati órákban aktívabbak, főleg a hímek, amelyek ilyenkor aktívan keresik a párzásra kész nőstényeket. Látványos, ahogyan szinte függőleges testtartásban, már messziről hallatszó hangos zúgással, fáról-fára repülnek ezek az akár 8 cm-es rovarok. A feromonok, vagyis illatanyagok alapján találnak rá a nőstényekre. Gyakran előfordul, hogy egy-egy nőstényt több hím is egyszerre környékez meg, ilyenkor kezdődnek az összecsapások.

Hatalmas, agancsszerű rágóikkal összeakaszkodnak és minden erejüket kihasználva igyekeznek ellenfelüket a magasba emelni, hogy aztán ledobhassák a földre a fa törzséről és így kizárólag magukénak tudhassák az adott nőstényt, akivel aztán a párosodás megtörténhet.Sikeres párzást követően a hímek általában néhány napon belül elpusztulnak. A nőstények rendszerint valamivel tovább élnek, hiszen rájuk még vár egy fontos feladat: a peték lerakása. A lárvák számára alkalmas korhadó fatuskókat, fatörzseket keresnek, s ezek közvetlen környezetében, a föld alá, rakják petéiket. Akár 30-50 cm mélyre is leásnak.

Arról is írtunk, hogy szarvasbogár-temetőt találtak egy útszéli tölgyesben és a halott fák az erdők egészségét óvják, a szarvasbogarak lárváinak a bölcsői is.

Kapcsolódó
Szarvasbogarak kíméletlen harcát videózták le Vácrátóton
A nőstény kegyeiért küzdöttek. Egy nevető harmadik lett a befutó.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik