Virágzó vidékünk

Galambinvázió: újabb „fegyvereket” vetnek be a madarak ellen Békéscsabán

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A galambinvázió miatt újabb intézkedés lépett életbe a településen.

Vészesen elfajult a galambhelyzet a békési vármegyeszékhelyen – írta a Békés Vármegyi Hírportál.

A városvezetés nem nézi tétlenül azt, amit az örvös galambok művelnek. Szarvas Péter polgármester korábban elmondta, hogy felkészült a város a békéscsabai galambok tömeges jelenlétére.

Nem volt alaptalan a városiak félelme, hiszen szó szerint megtámadták az örvös galambok a köztereket. A városvezető szerint Békéscsaba értékének kell tekinteni azt, hogy sok fa van a közterületeken, ugyanakkor az örvös galambok éppen ezt a környezetet kedvelik. A madarak jellemzően fákon telepednek meg, nem az épületeken.

Újabb élvefogó csapdákat állítottak csatasorba

Az önkormányzat korábbi intézkedései nem bizonyultak elégségesnek, ezért újabb 5 millió forintot biztosítottak a városgazdálkodási kft.-nek. A korábbi hét helyett már húsz élvefogó csapda működik a város különböző pontjain.

A befogott madarakat három nap karantén után szétválogatják: a betegeket megsemmisítik, az egészségeseket 100 kilométerrel távolabb, a Hortobágyon engedik szabadon.

A városban három elektromos gép végzi a galambpiszok eltávolítását, főként a belvárosban. Az egyik berendezés egy időre meghibásodott, de a szervizelés után ismét üzemel. Ez is hozzájárul a Szent István tér és az Andrássy út tisztán tartásához.

Wikimedia Commons

A házak előtti takarítás továbbra is a lakók feladata

A polgármester megerősítette: az ingatlanok előtti, 15 méteres közterület takarítása – beleértve a galambpiszkot, szemetet, csikket – az ott lakók vagy használók feladata. Az önkormányzat egyelőre nem büntet, de a csabaiak együttműködését kéri.

Szarvas Péter polgármester újabb lépést jelentett be az örvös galambok elleni küzdelemben. Most, hogy mindhárom takarítógép ismét üzemel, a belvárosi padokat nemcsak hétköznapokon, hanem hétvégén is rendszeresen tisztítják, elsősorban a városközpontban.

Ahogy korábban írtuk Békéscsabán régóta komoly gondot okoznak a galambok, a madarak a járdákra, a padokra, a fák alatt parkoló autókra piszkítanak. Szegeden a lakosok esernyővel védekeztek a ürülékzápor ellen. Budapesten ragadozó madarakkal harcolnak a galambok ellen.

Kapcsolódó
Így akadályozható meg a galambok beköltözése az erkélyünkre
A városi környezetben sok bosszúságot tudnak okozni a galambok „illegális beköltözőként” és a hátrahagyott ürülékükkel. Mit lehet tenni ellenük?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik