A Farkas Gábriel Showband igazi zenei csemegével készül a július 26-án megrendezendő 200. Anna-bálra. A balatonfüredi származású énekes számára megtiszteltetés, hogy közreműködhet a patinás esemény bicentenáriumi gálájának ünnepi műsorában, olvasható a város honlapján.
Bár az elmúlt években sokszor játszott zenekarával a bálon, idén azonban a Farkas Gábriel Showband műsora kiemelt szerepet kap a programban.
Az előadóművész és showbandje igazi zenei csemegével készül az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményére, a hungarikummá választott Anna-bálra. Az énekes és zenekarának műsorában a magyar könnyűzene klasszikusainak hőskorától, a táncdalokon át, Máté Péter munkásságáig, dolgozzák fel a klasszikus bálok történetét és vetik össze a legnagyobb amerikai slágerekkel.
Ahogy kétszáz évvel ezelőtt, a rendezvényt a hagyományos palotással nyitják meg, amelyet a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretében az Operaház balettművészei táncolnak. Káel Csaba rendezésében operettműsort láthat a közönség, majd a gála folytatásában a Farkas Gábriel Showband műsorára andaloghatnak a bálozók.
A fényűző rendezvényen az étkészlet összértéke meghaladja a 100 millió forintot. Idén 110 ezer forintba került a legolcsóbb jegy a 200. Anna-bálra, egy nap alatt elkelt az összes.

