Baja belvárosának közelében eladó 3826 négyzetméteres tégla falazatú műemlék kastély 9413 négyzetméternyi telekkel – olvastuk az ingatlan.com hírdetését, melyben azt is leírták, hogy a kétszintes főépület épületegyüttese a XIX. század elején épült klasszicista és eklektikus stílusban, akkor még sóháznak a hozzá tartozó hatalmas parkosított, ősfákkal beültetett 9400 négyzetméteres telken.
Az épületegyüttes országos jelentőségű védett műemlék, amely a kiegyezést követő években királyi ménteleppé, a második világháborút követően székházzá, óvodává és étteremmé alakították át, az istállókból tanműhely és szerviz lett.




A több mint 200 éves épület falai 1 méter vastagok, boltívei országszerte egyedülállóak – a történelmi Magyarország egy örök szelete.
A hírdetésben azt is leírták, hogy a műemlék korábbi becsült értéke 507.000.000 forint volt és kiemelt adókedvezmény is igényelhetó a felújítására.
Arról is írtunk, hogy Csepregen misztikus hangulatú lovagi kastélyt árulnak, egy borsodi kastély pedig egy nagyobb ház áráért vihető. És borzalmas állapotban árválkodik az Alföld egykori csodás kastélya.

