Az őszi időszak hazánkban összekapcsolódik a darvakkal, hiszen Magyarországon rendszeresen megfigyelhetők a vonuló darvak nagy csapatai. A madarak napközben elsősorban tarlókon, szántókon és gyepeken táplálkoznak, míg éjszakáikat a szikes tavak, mocsarak vagy leeresztett halastavak medreiben töltik. Az éjszakázóhelyükre történő behúzásuk, azaz a ,,Daruvonulás” az ősz egyértelműen látványos, megszokott eleme, írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.
A Hortobágy térségében az őszi vonulás csúcsán akár 200 ezer daru is megfigyelhető egyszerre, míg a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben 15–20 ezer példány a jellemző. Ehhez azonban elengedhetetlen néhány, közel sem jelentéktelennek nevezhető apróság, mint például az, hogy egyáltalán legyenek darvak, legyen számukra táplálék, megfelelő nyugalom és – természetesen – éjszakázásukra alkalmas vizes élőhely.

Az idei évben az aszályos időjárás miatt a terület megszokott éjszakázóhelyei nagyrészt kiszáradtak. A darvak számára alkalmas vizes élőhelyek hiánya, valamint a megfelelő táplálék és nyugalom feltételeinek romlása következtében a madarak száma jelentősen csökkent.
Az ilyenkor szokásos 3–6 ezer példány helyett idén mindössze 500–600 daru figyelhető meg. Amennyiben a közeljövőben nem érkezik számottevő csapadék, ez a mocsár is kiszáradhat, ami a madarak korábbi továbbvonulásához vezethet.

A természetvédelmi problémákat tovább súlyosbítja, hogy ismeretlen személyek terepjáróval és quaddal hajtottak be a védett területen található, kiszáradt tómederbe, megsértve ezzel a jogszabályokat és károsítva az élőhelyet.
A helyzet rámutat arra, mennyire sérülékeny a hazai vizes élőhelyek rendszere, és milyen fontos a természet megóvása.
Korábban már megírtuk, hogy a legtöbb darvat 2023. október 20-án mérték a Hortobágyon. A daruvonulásról minden évben készülnek csodálatos felvételek.

