Különleges vállalkozásba kezdett Rácalmáson a Pats-Belső házaspár. Álmaikat megvalósítva házuk udvarán hozták létre a Rácalmási Karácsonyi Csodavilágot, mely október első napjaiban kitárta kapuit, így elmondhatják, portájukon beköszöntött az idei karácsony, írta a duol.hu.
A fényárban úszó ház és udvar a tervek szerint január végéig várja a látogatókat.
Jelenleg két kilométer füzér látható nálunk, 750 négyzetméteren pedig a díszítések köszöntenek ránk. Van egy négyméteres Mikulás-szánkónk, egy öt méter magas led fánk és egy négyméteres fénygömbünk. A belső területünkön 100 négyzetméteren öt karácsonyfa áll, különböző díszítésekkel, mind más színben
– mondta a portál érdeklődésére a feleség, Pats-Belső Viola, aki azt is elárulta, a munka és két gyermek mellett nem volt egyszerű a karácsonyi csodavilág elkészítése.
Viola asszony azt is elmesélte, hogy a díszítéshez elsősorban üvegből és kerámiából készült kézműves dekorációkat használnak, amelyek jó részét ők maguk készítenek.
A legismertebb karácsonyi csodaház éveken át Eta néni háza volt Dabason, ám az 2024-ben családi gyász miatt nem nyitott ki. Új színfoltként tűnt fel tavaly a varsányi nagyi karácsonyi meseháza, melynek csodájára jártak az ország távoli részeiből is, Csornán pedig elkészült az ország legszebb karácsonyi Trabantja.

