Virágzó vidékünk

Közösségi összefogásból épült szarvasbőgés-hallgató pihenőhely a Pilisben

Pilisszántó természeti adottságait tekintve is egy igazi kirándulóparadicsom, de nemrég példát mutatott arra is a település, hogy megőrzendő értékként gondol az ember és természet kapcsolatára is. Olyan kis pihenőszigetet építettek széles összefogásban, ahol az őszi szezonban most a szarvasok bőgését lehet hallgatni, később más funkciót is kap a hely.

Szép környezetben kissé elhanyagoltan feküdt a Placskó park, amit a Pilisszántói Önkormányzat és a helyi közösség 2016-ban tett rendbe: azóta a füvet az önkormányzat nyírja és a civilek segítenek gyomlálni, virágokat ültetni.

Karácsonykor a park közepén lévő fenyőfát közösen díszítjük az itt lakókkal

– mondta el a Sokszínű Vidék érdeklődésére Eke Kata, aki a Szőlő utcai Kacat Műhely tulajdonosa. Itt dekorációval, virágkötészettel és esküvői díszítéssel foglalkoznak és szezonálisan az alkotni vágyóknak workshopokat is tartanak. A műhely ad életet annak a kis faháznak is, amit az önkormányzat épített itt fel.

9 fotó

A szarvasbőgés időszakára találták ki azt, hogy kényelmes pihenőnek rendezik be, ahova kiülve egy termosz teával és takaróval bárki hallgathatja a környék szarvasainak bőgését. A pihenő pedig folyamatosan alakul majd, ahogy az évszakok „megfestik”.

A dekorációk megtervezése az én ötletem, a megvalósításban barátaim, Mike Klaudia és Sima Tünde segítenek. A célunk az újrahasznosítás és a természetesség, mindezt saját költségen, de költséghatékonyan valósítjuk meg

– emelte ki Kata, aki a helyi általános iskola jótékonysági bálját is közösen díszíti fel a szülőkkel együtt.

A szarvasbőgés után kisebb változtatásokat tervezek Halloween témában, de már készülök a karácsonyi dekorációra is, ez egyelőre maradjon meglepetés

– tette hozzá.

Az itt lakók nagyon szeretik és csodálják, rendszeresen látogatják is a pihenőt. A Pilisszántó csoportban írták azt, hogy csak Pilisszántón jut eszébe valakinek pihenőhelyet építeni, hogy azok is hallhassák a szarvasbőgést, akik nem tudnak kijutni az erdőbe. Ez a figyelmesség és természetközelség teszi különlegessé a közösséget.

Korábban kollégánk is írt a házikó ökotudatos díszítéséről és Domoszlón is épült egy kis csodaházikó.

Kapcsolódó
Erdei meseházikó nyílik Pomáz térségében
A százéves vadászházban a második világháború idején zsidó származású embereket bújtatott az építtetője, később turistaházként üzemelt, most kulcsosházként újul meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik