Virágzó vidékünk

Így jártak túl a hódok eszén a Csömöri-pataknál – és mindenki jól járt vele

wikimedia commons
wikimedia commons
A szlovén trükkel a hódok és vasút is megmenekült.

A Gödöllői-dombságból induló Csömöri-patak az elmúlt években igazi kis természeti menedékké vált. Két éve ugyanis megjelentek a hódok, és három gátat is építettek a Dunakeszi úthoz közeli, korábban elhagyatott völgyben. A gátak mögött feltorlódott víz lassan egy kisebb tóvá alakította a területet, amely rövid idő alatt benépesült: halak, békák, teknősök, vízimadarak és rovarok tértek vissza. A patakvölgy újra élettel telt meg – a hódok valójában egy új, értékes vizes élőhelyet hoztak létre.

Csakhogy a természetes „tájrendezésnek” volt árnyoldala is – számolt be róla a Telex. A hódok által megemelt vízszint lassan a vasúti töltést kezdte veszélyeztetni, és az elöntések miatt a környék egyes részei is víz alá kerülhettek volna.

A helyzet bonyolult volt: a hódok védett állatok, a gátjaikat nem lehet egyszerűen elbontani, ráadásul ha ezt meg is tennék, rövid időn belül újra felépítenék.

A megoldást végül egy több szervezetet összefogó csapat dolgozta ki: a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Csatornázási Művek, a MÁV és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakemberei közösen kerestek olyan beavatkozást, amely az emberek és a hódok számára is elfogadható.

A hódkutató Juhász Erika javaslatára egy Szlovéniában már bevált módszert alkalmaztak. A hódgátat meghagyták, de két rugalmas, hatméteres műanyag csövet fektettek át rajta. A csöveken keresztül a víz szabályozottan le tud folyni, így a vízszint mintegy 20–30 centiméterrel csökkent. Ez a mennyiség elegendő volt ahhoz, hogy a vasúti töltés biztonságban legyen, miközben a hódok és a többi élőlény továbbra is zavartalanul élhetnek a gát mögötti tavukban.

A kivitelezést ipari búvárok végezték, mivel a csöveket a víz alatt kellett a gát alá vezetni. A beavatkozás kívülről alig látható, mégis hatékony: nem pusztította el a hódélőhelyet, sőt, hosszú távon is fenntartható megoldást jelent.

A projekt alig egymillió forintba került, miközben a háromhektáros vizes élőhely ökológiai értéke ennek a sokszorosa. A szakemberek bíznak benne, hogy ez a példa más településeket is inspirálhat, ahol hasonló helyzet alakul ki.

Az elszaporodott hódok sok helyen okoznak problémát, szétrágták a tatai kilátót, Istenmezején lopkodják a gyümölcsfákat, az Őrségben pedig átrendezték a tájat.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik