Virágzó vidékünk

Rejtélyes lepkekutatás Közép-Tisza-Jászság területén

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook/Hajdú Tamás és Patalenszki Adrienn
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook/Hajdú Tamás és Patalenszki Adrienn
A nagy szikibagoly fokozottan védett lepkefaj.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban az ősz beköszöntével nemcsak a madárvonulások kerülnek fókuszba. Ebben az időszakban veszi kezdetét egy kiemelt természetvédelmi jelentőségű éjjeli lepkefaj – a nagy szikibagoly – rajzási időszaka is, olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának közösségi oldalán.

A nagy szikibagoly (Gortyna borelii lunata) imágói a szeptember közepétől–október végéig tartó időszakban, éjszaka figyelhető meg.

Speciális fejlődésmenete és egyedülálló életmódja miatt a hazai természetvédelemben megkülönböztetett figyelmet érdemel. Hazánkban mindenhol nagyon lokálisan, a tápnövényéhez kötődve fordul elő.

A nagy szikibagoly monofág faj, ami azt jelenti, hogy a lárvái csak egyetlen növényen – a védett sziki kocsordon – képesek kifejlődni.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook/Hajdú Tamás és Patalenszki Adrienn

Mivel ennek a lepkefajnak aa legnagyobb és legerősebb populációi az Alföld keleti részén élnek, a Hortobágyi Nemzeti Parknak különösen jelentős szerepe van a hazai állomány megóvásában, annál is inkább, mivel a a nagy szikibagoly fokozottan védett, szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. mellékletében, tehát közösségi jelentőségű lepkefajnak minősül. Természetvédelmi értéke: 250.000 Ft.

Az elmúlt napokban a Közép-Tisza-Jászság Természetvédelmi Tájegységben, több helyszínen történtek éjszakai felmérések a lepkefaj jelenlétének vizsgálata céljából. Ezen kívül pedig a terepbejárások során megvalósult a faj élőhelyein történő megfelelő kezelés és területhasználat egyeztetése is

– írja a Nemzeti Park posztjában.

Egyértelmű konklúzió volt, hogy a lepkefaj hosszú távon történő megőrzése csak a megfelelő időpontban (kizárólag júliustól–augusztus közepéig) kivitelezett kaszálással és kíméletes, áthajtásos jellegű legeltetéssel biztosítható, amihez legtöbb esetben nélkülözhetetlen a természetvédelmi szakemberek közreműködése.

A Hortobágyon mindig zajlik az élet. Már 150 ezres darusereg pihen a területén, ritka állatokból sincs hiány.

Kapcsolódó
Idén is behajtották a jószágot a puszta ünnepén
Szent Dömötör-napi Behajtás Ünnepe és Darufesztivál látványos hagyományőrző esemény is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik