Virágzó vidékünk

Fekete macska gyújtott fel egy pécsi lakást

Facbook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Facbook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
A bűnöst magát is ki kellett menteni.

Kisebb tűz keletkezett szombaton Pécsett, egy tízemeletes társasház lakásában. A lakóhelyiségekben ekkor senki sem tartózkodott – leszámítva a ház négylábú lakóját. A tűzoltók vizsgálata alapján könnyen lehet, hogy maga a macska kapcsolta be manccsal a tűzhelyet, amelyen egy elektromos eszköz maradt. A lángok a konyhabútort károsították, a falak kormossá váltak, ám a gyújtogató cica szerencsére sértetlenül megúszta a történteket: a szomszédok időben kimentették. A lángok végül maguktól kialudtak, így tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség – írták a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Pécsett háziállatok okoztak tűzesetet: három évvel korábban egy másik lakásban három kutya és egy nyúl indította be – valószínűleg szintén véletlenül – a főzőlapot. Egy fából készült késtartó borult rá a bekapcsolt lapra, ami lángra kapott. A négyes fogat – Scrappy, Scooby, Rexi és Pöri – akkor is sértetlenül került ki a kalandból.

Ezek az esetek rávilágítanak arra, hogy:

  • a konyha a lakástüzek egyik leggyakoribb keletkezési helye, még akkor is, ha nem főzünk épp
  • háziállataink – méretüktől és kreativitásuktól függően – képesek a tűzhely véletlen bekapcsolására
  • minden éghető tárgy kerüljön távol a főzőlaptól: a papírtörlőtől a konyharuhán át a dekoratív tányéralátétig.

A legtöbb lakástűz megelőzhető lenne, érdemes megfogadni a tűzoltók tanácsait, ha nem akarunk velük szilveszterezni, a kéménytűz és a szárítógép okozta tűzesetek elkerülésére is adtak tippeket.

Kapcsolódó
Mesterséges lélegeztetéssel mentették meg egy cica életét Mogyoródon
Egy életet „elhasznált” a kilencből a mogyoródi lakástűzben majdnem odaveszett macska.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik