Virágzó vidékünk

Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a Tiszán is

Szeged.hu /Kuklis István
Szeged.hu /Kuklis István
Jégzajlás miatt a Duna után a Tisza folyón is elrendelték a hajózási tilalmat.

Erről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője beszélt az Operatív törzs szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Mukics Dániel elmondta, hogy senki ne merészkedjen a folyóvizek jegére, mert az életveszélyes!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a korlátozás alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és vízügyi szervek, a komp- és révátkelők kishajói, az esetlegesen szükségessé váló mentési és segítségnyújtási munkálatokban részt vevő kishajók és egyéb úszólétesítmények, valamint a víziközlekedésben résztvevő úszólétesítmények szolgálati kishajói, csónakjai.

A Pecaverzum összefoglalójában kiemelte, hogy a jégviszonyok egyébként nem egységesek a folyó mentén, a Felső-Tiszán (Tiszabecs és térsége) a legintenzívebb a jégjelenlét. A Hydroinfo grafikonja szerint teljes jégzajlást és helyenként beállt jég tapasztalható.

Tokaj térségében a meder jelentős részét jég borítja, míg délebbre haladva a jégzajlás mértéke változó, de folyamatosan erősödik.

A Tisza alsó szakaszán később indult csak meg a jégzajlás, de január közepére már itt is megjelent a part menti jég és a gyenge jégzajlás.

Megmutattuk, hogy milyen lenyűgöző felvételek készültek a Balaton jégbe zárt varázslatos világáról, ahogy a rianás miatt kettérepedt jégtábláról is. És úgy befagyott egy magyar tó, hogy már korcsolyázni lehet rajta.

Kapcsolódó
Jégzajlás miatt hajózási zárlatot rendeltek el
A tilalom kishajókra, vízi sporteszközökre és csónakokra vonatkozik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik