Virágzó vidékünk

Csipetnyi csodavilág a Bükkben: egy hely, ahol az ember és a természet egymásra talál

Bélapátfalva talán legszebb panorámájú részén találjuk a Réteskertet, ami nem csupán a szemnek szép, hanem a léleknek is menedék.

Aki még nem járt a Bükk vidékein, az bizonyára még nem volt részese annak a csodának, mikor először megpillantja a Bélkő fehér mészkőszirtjét Bélapátfalva fölött.  Hajnalban fény simítja végig a sziklákat, és ez valóban olyan, mint egy mesebeli séta. A sziklapárkányokról fantasztikus látvány tárul elénk, ahol dombok, erdők, apró falvak simulnak össze. A Bélkő pedig mint egy ősi őrző,  évszázadok óta vigyázza ezt a tájat.

Bélapátfalva ezen részén káprázatos a világ. A természet itt szinte együtt lélegzik az emberrel, a Réteskert Vendégház pedig egy kis szeglete ennek az élő harmóniának.

Bélapátfalva talán legszebb panorámájú részén találjuk a Réteskertet, ami nem csupán egy gyümölcsfákkal tűzdelt gyönyörű liget, hanem apartmanházzal és kis házikókkal, kulipintyókkal tűzdelt nyugalmas birodalom, ahol az élet  is tisztábbnak tűnik.

A helyet méltán nevezhetjük Bélapátfalva ékkövének, Észak-Magyarország gyönyörű, természetközeli környezetében, csendes zsákutcában panorámás kilátással a Bélkőre.

Egy hely, ahol az ember és a természet újra egymásra talál

A több ezer négyzetméteres természeti birodalomba belépve átölel a nyugalom. Az a fajta megnyugtató és egyben felemelő érzés, ami azt az üzenetet hordozza, hogy  ez a hely nemcsak a szemnek szép, hanem a léleknek is menedék.

Egy csodás liget vadvirágokkal, gyümölcsfákkal, madárcsicsergéssel, nyáron pedig madarakkal, időnként a kert szomszédságában átvonuló szarvasokkal. Itt minden lassabb, itt sétálva számtalan gyönyörű pillanat részesei lehetünk. Láthatjuk a reggeli harmat gyönyörű színeit, egy-egy megcsavarodott fatörzset, ami a múltról mesél, és rácsodálkozhatunk a fák között áttörő napsugár fényeire.

5 fotó

A levegő tisztább, a gondolatok könnyebbek, a szívek nyitottabbak

És ennek a kertnek múltja, története van. Egy hely, ahol évtizedekkel ezelőtt még szorgos, gondos kezek művelték a területet, egy igazi gyümölcsöskert volt, tele rétesalma fákkal. Aztán üres lett a porta, gondozatlanná vált a kert.

Aki megálmodta a Réteskert Vendégházat

Finta Péter, aki gyerekkorának egy részét Bélapátfalván töltötte, és olyannyira megszerette a kis falut, hogy álmodozni kezdett. Talán a Bélkő volt, ami örökre elvarázsolta. Talán az a gyümölcsös, ahol olykor megfordult. Talán mindkettő.

És igen, ahogy mondani szokták, az álmok időnként valóra válnak. Főként, ha valaki olyan lelkesedéssel és kitartással dédelgeti, mint Péter. Több év külföldi munka után hazajött, és megvásárolta az éppen eladó ingatlant. Már akkor tudta, hogy egy olyan helyet varázsol belőle, ami megtanít arra, hogyan élvezzük egyszerű pompájában az életet. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy sikerült.

Apartman és szívünk csücske kulipintyók

A szálláshely főépületében, a Hegyvidéki lakosztályban több egyedi hangulatú szoba és apartman található, de különálló, hangulatos, egyszerűen nagyszerű kulipintyók (Alkony, Éj és Hajnal) is bérelhetők privát jakuzzival. Párok, baráti társaságok és családok számára egyaránt tökéletes választás. A kertben bográcsozási, sütögetési lehetőség is adott, így a Réteskert valóban ideális helyszín pihenésre, kirándulásokhoz és romantikus hétvégékhez egyaránt. A hely a Bükk-vidék felfedezéséhez is kiváló kiindulópontként szolgál.

13 fotó

Miért  Réteskert?

Vendégértékelések alapján a Réteskert rendkívül magas minősítést kap, amit saját tapasztalatunkkal is megerősíthetünk. Tisztaság, kényelem, elhelyezkedés,  barátságos, segítőkész vendéglátás, a nyugodt, csendes környezet, a jól felszerelt, otthonos szálláshely, valamint a gyönyörű kilátás és természetközeli hangulat. Sokak számára emlékezetes élmény a wellness használata, a jakuzzi és a szauna panorámával.

Egy hely, aminek a csendje megtanít figyelni és jelen lenni. Szépsége pedig arra tanít, hogyan legyünk elégedettek.

5 fotó

Hová kiránduljunk?

A környék túraútvonalai különböző nehézségűek, így akár könnyű családi sétát, akár egész napos hegyi túrát is tervezhetünk.

  • Bélkő-hegy és tanösvény – A Bükk-vidék jellegzetes mészkőhegye, amelyre jól jelzett túraút vezet fel az apátságtól. A tanösvényen megismerhetjük a helyi növény- és állatvilágot, valamint bámulatos panorámában gyönyörködhetünk a csúcsról.
  • Lak-völgyi tó (Gyári tó) – Magával ragadó kis tó a település közelében, ahol kellemes sétát tehetünk, piknikezhetünk vagy csak egyszerűen pihenhetünk a vízparton.
  • Országos Kéktúra (OKT) – A hosszú távú túraútvonal szakasza is érinti a környéket, így akár többnapos túrára is indulhatunk a Bükkben.
  • Szalajka-völgy és Fátyol-vízesés (Szilvásvárad környe) – A környék egyik leglátványosabb természeti attrakciója, amely szép kirándulóhelyet kínál a vízeséshez vezető erdei utak mentén.
4 fotó
  • Bélapátfalvai Ciszterci Apátság – A település leghíresebb műemléke, a 13. században alapított ciszterci kolostor gyönyörű építészeti részletekkel és történelmi hangulattal csalogat.
  • Gesztenyés Kiállítóház (helyi múzeum) – Kiállításokkal és történelmi gyűjteményekkel várja az érdeklődőket a központban.
  • Szilvásvárad – A környék egyik legnépszerűbb kiránduló- és családi programhelye, híres erdei vasúttal, kilátókkal és túraútvonalakkal.
  • Eger – Kulturális kiruccanásként csupán 20–25 km-re található a történelmi belváros, a vár, termálfürdők és borospincék városa.

Jusson eszünkbe, ha csodás helyre vágyunk: Réteskert Vendégház– ahol az ember és a természet újra egymásra talál.

Szponzorált tartalom

A cikk a Réteskert Vendégház támogatásával készült.

Kapcsolódó
Páratlan virágritkaságot találtak a Bükkben
Genetikai oka lehet a különleges jelenségnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik