Megszületett a friss nemzetközi rangsor a világ legszebb hídjairól, és az első helyen egy több évszázados európai építmény végzett. A Time Out összeállításában olyan hidakat válogattak össze, amelyek építészeti értékük mellett történelmi és kulturális jelentőséggel is bírnak. A listára Budapest egyik legismertebb jelképe is felkerült.
Az első helyen: Stari Most
A rangsor élére a bosznia-hercegovinai Mostar óvárosában található Stari Most került. A 16. század közepén, az Oszmán Birodalom idején emelt kőhíd a Neretva folyó fölött ível át, és évszázadok óta a város meghatározó jelképe. Egykor stratégiai jelentőségű határváros részeként épült, mára azonban elsősorban kulturális szimbólumként ismert.
A híd a történelem során a különböző vallási és etnikai közösségek együttélésének jelképe lett. A boszniai háború idején, 1993-ban megsemmisült. Újjáépítése 2001 és 2004 között zajlott, az eredeti formát követve. A mostari óvárossal együtt 2005-ben felkerült a UNESCO világörökségi listájára, mint a multikulturális városi örökség és a megbékélés kiemelkedő példája.
Budapest büszkesége is a legszebbek között
A nemzetközi mezőnyben Magyarország is képviselteti magát: a listára felkerült a Széchenyi Lánchíd. A 19. században épült függőhíd nemcsak a Duna két partját, Budát és Pestet kapcsolja össze, hanem a főváros egyik legerősebb vizuális és történelmi szimbóluma is.
A világ 19 legszebb hídja
A válogatás rendkívül sokszínű: modern mérnöki bravúrok, ősi technikával készült átkelők és látványos természeti környezetbe illeszkedő szerkezetek egyaránt szerepelnek rajta. A lista a következő hidakat emeli ki:
- Stari Most – Bosznia-Hercegovina
- Umshiang Double-Decker Root Bridge – India
- Victoria Falls Bridge – Zimbabwe
- Golden Bridge – Vietnám
- Brooklyn Bridge – Egyesült Államok
- Si-o-se Pol – Irán
- Kapellbrücke – Svájc
- The Twist – Norvégia
- Capilano Suspension Bridge – Kanada
- Cirkelbroen – Dánia
- Juscelino Kubitschek Bridge – Brazília
- Széchenyi Lánchíd – Magyarország
- Mistico Arenal Hanging Bridges Park – Costa Rica
- Sydney Harbour Bridge – Ausztrália
- Výtoň Railway Bridge – Csehország
- Helix Bridge – Szingapúr
- New River Gorge Bridge – Egyesült Államok
- Q’iswachaka Bridge – Peru
- Xianren Bridge – Kína




Korábban beszámoltunk a Karcag melletti sehová nem vezető hídról, a győri vonatból készült hídról és az angliai Sóhajok hídja kistestvéréről.

