Európai viszonylatban is ritkaság a dömösi gólyapár története. A sztori lényege, hogy Macushoz, a röpképtelen hím gólyához – aki 2016 óta a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont lakója – 2017 óta minden év tavaszán megérkezik afrikai teleléséből a Szofi névre keresztelt tojó. Idén kilencedszer tért vissza fészkükbe a madár, a pár pedig nyomban megkezdte szerelmi életét, melynek hat tojás lett az eredménye.
Április utolsó napján nagy örömhírt közölt a közösségi portálon Márton András, a mentőközpont alapító-tulajdonosa.
Mivel ők egy öreg, rutinos szülőpár, így tudják, hogy elkotlani a harmadik tojás után kell, mert úgy egyszerre indul be az inkubáció, azaz a tojásokban a fiókák fejlődése. Így az első 3-4 fióka nagyjából egyszerre kel ki, így egyforma méretűek lesznek. Ez a természetben kint azért fontos, mert így egyforma esélyük van felnőni, nem nyomja el a nagyobb fióka a kisebbet
– írta a szakember.
Az első fióka 28-án repesztett, majd 29-én délben kelt ki, amikor már a három másik tojás is lyukas volt. A második 30-án éjfél után néhány perccel, míg a harmadik és a negyedik ezen a napon a délelőtti órákban, azaz 24 órán belül kelt ki a 4 fióka.
A maradék két tojásból is valószínűleg lesz kis gólya, ez a két tojás most inkubátorba kerül. Egyrészt, hogy az igen virgonc 4 csemete ne focizzon a még a „csomagolt” tesókkal, mert a szülők egyre többször fognak felállni etetni, így a fészekben a pára csökkenni fog, így nehezebben tudnának kikelni
– fogalmazott Márton András.
Ha majd kikeltek, megszáradtak, ettek egyszer, szépen tartják a fejüket, mehetnek majd vissza a szülők alá, a négy nagyobb tesó mellé. Ha kikelnek, valószínűleg fel is nő mind a hat fióka, mivel Dömösön táplálék maximum van, minden fiókának jut ennivaló, így a legkisebbnek is.
De kint a természetben nehéz idők lesznek most a frissen kelő fiókákra. Már most drámai az aszály, a szárazság. Nincs giliszta, reped a föld, nincs ebihal. Nagy gondban lesznek a szülő madarak, sok fióka fog éhen maradni, elpusztulni
– fűzte hozzá a madármentő, aki megjegyezte: összeszoruló szívvel látja, hogy Szofi – pedig ő tényleg rutinos, öreg madár – is táplálék nélkül érkezik a fészekbe körútjairól, a fészeknél eszik és etet abból, amit kitesznek neki: apró vágott halat, nyers csirkehúst.
Mondhatjuk erre, hogy ez a „természet rendje”, de ez az aszályból eredő táplálékhiány egyre állandóbb, és egyre koraibb, így ha nem segítünk, baj lesz
– jegyezte meg Márton András.
A fészek mindennapjait élőben a nap 24 órájában IDE KATTINTVA lehet megtekinteni.
Macus és Szofi idei első találkozásáról itt írtunk, és arról is beszámoltunk, mikor került az első tojás a fészkükbe.

