Virágzó vidékünk

Mintha forrna a víz: különleges halvadászatot örökítettek meg a Lázbérci-tónál

Egyszerre támadtak a balinok.

Különleges természeti jelenséget örökítettek meg a Lázbérci-víztározónál. A Lázbérci tó horgászai az Élmények völgyében Facebook-csoportban megjelent felvételen jól látható, ahogy egy balincsapat szinte egyszerre csap le a vízfelszínen úszó apróhalakra. A hangos csobbanások és a robbanásszerű fröccsenések messziről is feltűnőek, a nyugodt víztükör néhány másodperc alatt teljesen felbolydul.

A balinokra jellemző, hogy a zsákmányukat a felszín közelében támadják meg. Amikor egyszerre több példány vadászik, a vízfelszínen egymást követő, látványos csobbanások figyelhetők meg, ahogyan a megosztott videón is látni – írja a Pecaverzum.

A balin a magyar vizek villámgyors ragadozója

A balin Magyarország egyik legismertebb őshonos ragadozó halfaja, amely szinte valamennyi nagyobb folyónkban és tavunkban előfordul. Megtalálható többek között a Dunában, a Tiszában, a Körösökben, a Balatonban, a Velencei-tóban és a Tisza-tóban is. Leginkább a nyílt vízben érzi jól magát, ahol gyorsaságát kihasználva vadászik. Folyóinkon elsősorban az erősebb sodrású szakaszokat, a kőgátak környékét és a duzzasztóművek oxigéndús alvizét kedveli.

Áramvonalas, torpedó alakú teste kifejezetten a gyors úszáshoz alkalmazkodott. Háta sötétszürke, oldalai ezüstösen csillognak, hasa fehér, erőteljes farkúszója pedig villámgyors mozgást tesz lehetővé. A felszín közelében vadászva gyakran a hátúszója is kibukkan a vízből, így a horgászok könnyen felismerhetik.

Bár fogai nincsenek, rendkívül hatékony ragadozó. Nagyra nyíló szájával egyetlen szippantással kapja el zsákmányát, amely többnyire apró halakból, elsősorban küszökből áll. Előfordul azonban, hogy orrával előbb elkábítja a kiszemelt halat, majd csak ezután nyeli le. Fejlett érzékszervei, különösen az oldalvonala, a legkisebb víz alatti rezdüléseket is érzékelik, így kiváló vadász.

A fiatal balinok eleinte planktonnal és apró vízi élőlényekkel táplálkoznak, majd fokozatosan térnek át a ragadozó életmódra. A kifejlett példányok főként halakat fogyasztanak, de a vízbe hulló rovarokat is szívesen összeszedik. A tiszavirágzás idején például gyakran figyelhetők meg nagy csapatokban, amint a vízfelszín felett repülő kérészekre vadásznak.

A balin akár 80-100 centiméteresre is megnőhet, kivételes esetben pedig meghaladhatja az egy méteres hosszúságot is. A legnagyobb ismert példány tömege elérte a 11 kilogrammot. Szaporodási időszaka tavasszal, általában márciusban kezdődik: a nőstények homokos vagy kavicsos mederre, esetenként növényi gyökerekre rakják több százezer ragadós ikrájukat, amelyekből néhány nap múlva kelnek ki az ivadékok.

Korábban megírtuk, hogy delfinfejű balint fogtak egy pécsi tóban és egy különleges fotót is bemutattunk a balatoni balinok ívásáról.

Kapcsolódó
Olyan anatómiai torzulása volt egy balinnak, hogy az a szakértőket is meglepte
Egy hanyagul, erőszakosan kirántott vagy kiszakadt horgászhorog okozhatta a torzulást.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik