Öt év alatt húsz kilogrammot gyarapodott Godzilla, a Bonnyai Horgásztavak beluga tokhala, írta a Pecaverzum.
2021 tavaszán Geiger Tamás 50 kilósan fogta meg, most pedig Udvaros Péter tógazda tudta horogra csalni 20 kilóval nagyobb tömeggel.
Na igen. Ilyenkor jutnak eszembe azok az emberek, akik évek óta vágynak egy randira Godzillával…Mákos István vendégének fél óra horgászat sem kellett, hogy nagykanállal habzsolja az úgynevezett Bonnya Style-t
– írta közösségi oldalán Udvaros Péter.
A pecások kifejezetten harcsára pályáztak, amikor a váratlan meglepetés érte őket.
Ugye Godzilla, a 70 kiló feletti beluga tok a méretei miatt jó ideje a harcsák között él
– jegyezte meg, és kiemelte, hogy valójában nagy ritkaság, ami történt, mert pergetve sikerült megakasztani.
Mint arról beszámoltunk, megdöbbentő látvány fogadta a horgászt a negyven perces fárasztás után, nem erre számított, valamint arról is hírt adtunk, hogy felháborodtak a horgászok a szegedi gigaharcsa mérlegelésének láttán.

